Miközben újabb és újabb gyógyszereket és hatóanyagokat igyekeznek kikísérletezni a kutatók, a biológiai tényezők mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a gyógyítás pszichológiájára is. Több kutatás is bizonyította: a beteg személyisége, a betegséghez való viszonyulása, akaratereje is befolyással lehet gyógyulási esélyeire.
A rosszindulatú daganatos és leukémiás betegségek gyermekkorban lényegesen ritkábban fordulnak elő, mint felnőttkorban, jelentőségük mégis kiemelkedő. Az 1 és 14 év közötti gyerekeknél a daganatos megbetegedések általi elhalálozás – a baleseteket nem számítva – a leggyakrabban előforduló halálok.
A plasztikai műtét pozitívan hat a páciens egész életére, mert önbizalmat ad, feloldja a szépséghibából adódó kisebbségi érzést. Néhány plasztikai műtét menete, ára.
Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb betegsége, Magyarországon évente 5400-5500 új emlőrákos beteget fedeznek fel, s ezekben a hetekben is több tízezer nő részese terápiás kezelésnek – a női rákbetegeknek mindegy harmada emlőrákos.