Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

21:03 Így kampányol a Vmsz a Fidesznek a… (Balk)

Pásztor szerint a vajdasági magyarok 95 százaléka most is Orbán Viktorra fog szavazni, és azokat is rá kell ébreszteni arra, hogy mennyire hálásnak kell lenni a magyar kormánynak, akiket elvakít a…

21:03 Közel harmadával kevesebb mérnökhallgató… (Digital Hungary)

Az elmúlt esztendőkben a többezres mérnökhiány arra kényszerítette a magyarországi vállalatokat, hogy jó fizetést ígérve még a diplomájukat meg nem szerzett, tanulmányaikat be sem fejezett hallgatókat…

21:03 Robert Fico: Szlovákia készen áll további… (Demokrata)

Zelenszkij illegitim módon beavatkozik a Magyarországon zajló választási kampányba mondta a szlovák kormányfő az EU-csúcsról bejelentkezve.

21:03 Panyi Szabolcs: Putyin egykori tolmácsa… (SzMo)

A magyar jogvédők kiakadtak a döntésen. Attól tartanak, a nő jelenléte elijesztheti azokat a magyar civil társadalmi szereplőket, újságírókat és ellenzéki személyiségeket, akik egyébként beszélnének a…

21:03 Csütörtökön érkeznek meg Budapestre a magyar… (hirado.hu)

Több alkalommal érte iráni rakéta- és dróntámadás azokat iraki támaszpontokat, ahol nemzetközi erők állomásoznak.

21:03 Lépett a szomszédos ország: azonnali… (Portfolio)

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a…

21:03 Tehetetlenül nézték a tragédiát? A… (BorsOnline)

A lánglovagok tehetetlenül nézték a felszálló füstöt.

20:33 Gyula Tv Híradó 2026. 03. 19. (Gyulatelevízió)

Témák: Tíz éve adták át az Almásy-kastély Látogatóközpontot. Ennek apropóján rendeztek Gyulán a kastélyfenntartásról szóló konferenciát. A Csabai úti létesítményen túl további két körforgalom épülhet…

20:33 További drasztikus drágulás jönne a kutakon,… (Demokrata)

Mindkét üzemanyagtípus esetében ismét többet kell fizetni a nem magyar forgalmival rendelkező autósoknak péntektől.

20:33 Lázár János elárulta, meddig marad a védett… (ATV)

Szigetvári lakossági fórumán jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy a kormány továbbra is fenntartja az üzemanyagok árstopját. Közlése szerint a védett benzinár mindaddig…

20:27 Nem megy vissza rendőrnek Laponyi Zsolt, ha… (SzMo)

Kitálalt a rendőr, akit azután hurcoltak meg, hogy felszólította Rétvári Bencét, ne használja az arcát politikai célokra. Elmondta, hogy nem kíván pártpolitikai szereplővé válni, a szabályzat…

20:15 A Fidesz beadványt nyújt be az Európai… (vasárnap.hu)

A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja írásbeli beadványt nyújt be az Európai Bizottsághoz az online cenzúra ügyében, azt követően, hogy a bizottság bejelentette: élesítik az úgynevezett…

20:09 A Tiszának simán belefér a náci karlendítés (Demokrata)

Nehezen félreérthető karmozdulatot tett a Tisza Párt sajtófőnöke egy előkerült fotón.

21:03 Csütörtökön érkeznek meg Budapestre a magyar… (hirado.hu)

Több alkalommal érte iráni rakéta- és dróntámadás azokat iraki támaszpontokat, ahol nemzetközi erők állomásoznak.

20:51 Háborús bűnösnek nevezte Putyint a korábbi… (SzMo)

Ilja Remeszlo orosz blogger a blogján bírálta az ukrajnai háborút és a korrupciót. A kritikus posztok után mentőt hívtak a lakására, és a 3-as számú pszichiátriai kórházba szállították.

20:51 Orbán Viktorral egyeztetett a szerb államfő… (hirado.hu)

Az energiakérdések mellett Szerbia és Magyarország közös projektjei is szóba kerültek.

20:39 Politico: semmivé foszlott az EU reménye,… (hirado.hu)

Az európai uniós tagállamok vezetőinek nem sikerült meggyőzniük a miniszterelnököt írta a portál.

20:27 Bemutatták a listát: ezeket az iszlamista… (hirado.hu)

Listát tett közzé a The Wall Street Journal az iráni iszlamista diktatúra vezetőiről, akiket már kiiktattak az amerikaiak és az izraeliek, vagy támadást indítottak ellenük, de túlélték.

20:21 Sokkoló videó, élő adásban csapódott be egy… (Demokrata)

Az al-Dzsazíra beszámolója szerint az X platformon megosztott videófelvétel a becsapódás pillanatát rögzíti, miközben robbanások rázták meg a környező területet.

20:15 Tíz napja tűnt el Vlagyimir Putyin, senki nem… (Demokrata)

Vlagyimir Putyin az utóbbi időben nem jelent meg a Kremlben.

20:51 Ezért álmodsz arról, hogy meztelen vagy:… (Femcafe)

Álmaink néha meglepő fordulatokat tartogatnak, és olyan képtelen helyzetekbe sodornak minket, amikre nappal gondolni sem merünk. Egyes álmok különösen intenzívek és megmagyarázhatatlanul erőteljes…

20:45 "Minek fogorvos, hogy még többet tudj enni?"-… (Bien)

A nők is tudnak kemények lenni, de olykor az urak szájából is olyan durva dolgok hangzanak el, amik örök tüskék maradnak.

20:39 Egészségügyi vészhelyzet miatt kórházba… (Life)

Váratlan rosszullét miatt szorult orvosi ellátásra a legendás akciósztár. Chuck Norris Hawaiin került kórházba, azt egyelőre nem tudni, pontosan mi történt.

20:33 Katalin ámulatba ejtő zöld ruháját még Ránija… (Femcafe)

Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi elegancia mestere: legutóbbi megjelenése szó szerint minden tekintetet magára vonzott. A nigériai állami látogatás alkalmából viselt szettje az…

20:27 Komoly betegség korai tünete lehet az… (in.hu)

Az alvászavarokat sokan a stressznek vagy az életmódnak tulajdonítják, a kutatások szerint azonban olykor komolyabb folyamatok is állhatnak a háttérben. Egy új tanulmány arra utal, hogy a tartós…

20:27 Most érkezett! Kórházba került Chuck Norris (Metropol)

Néhány napja még születésnapját ünnepelte.

20:21 Oscar 2026: Wolfgang Puck csapata így… (Hamu és Gyémánt)

Az Oscar-gálával kapcsolatban ritkán esik szó a kulisszák mögötti történésekről, pedig azok legalább olyan fontosak a nívós rendezvény lebonyolításához, mint a hangtechnika vagy a díszlet. A díjátadót…

21:03 Közel harmadával kevesebb mérnökhallgató… (Digital Hungary)

Az elmúlt esztendőkben a többezres mérnökhiány arra kényszerítette a magyarországi vállalatokat, hogy jó fizetést ígérve még a diplomájukat meg nem szerzett, tanulmányaikat be sem fejezett hallgatókat…

21:03 Lépett a szomszédos ország: azonnali… (Portfolio)

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a…

20:45 A Shopper Park Plus bekerült a BUX indexbe (MMonline)

A Shopper Park Plus Nyrt. tájékoztatja a befektetőket és a nyilvánosságot, hogy a Budapesti Értéktőzsde Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 126/2026. számú határozata alapján a Társaság részvényei…

20:45 Szerbia lépett: exporttilalom és tartalékok… (Alternatív Energia)

Szerbia április 2-ig meghosszabbította a kőolaj és az üzemanyagok exportjára vonatkozó tilalmat, hogy megvédje a hazai piacot.

20:39 Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul… (ProfitLine)

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki…

20:33 Megvan a Mol-osztalék összege (Portfolio)

A Mol igazgatóságának javaslata szerint a társaság összesen 241,2 milliárd forintnyi osztalékot fizethet ki a 2025-ös eredménye után.

20:21 Minden erejükkel ellenálltak az Európai… (Portfolio)

Norvégia EU-csatlakozását szorgalmazza az északi ország konzervatív ellenzéki pártjának vezetője, Ine Eriksen Sreide. Szerinte a közös biztonsági kihívások, mindenekelőtt az orosz fenyegetés miatt a…

19:21 Darksword: Súlyos biztonsági rés fenyegeti a… (Smarteast)

A Google kutatói az iVerify és a Lookout szakértőivel közösen egy rendkívül veszélyes sebezhetőségre bukkantak az Apple operációs rendszerében

18:21 Drámai jelentés: ütött a gleccserek órája… (Infostart)

A 2030-as években elolvadnak Németország megmaradt gleccserei is, miután az utolsó négy gleccser mindössze két év alatt elvesztette felszínének több mint a negyedét közölték német kutatók a szombati…

17:27 Okostelefon-vásárlási útmutató 2026:… (Smarteast)

Új mobiltelefon választása előtt 2026-ban érdemes egy pillanatra megállni, és nem csak azt nézni, melyik modell mutat jól a kézben vagy mennyibe kerül

16:39 Ha utálja, amikor a metrón a telefonját… (Hírstart Robot podcast)

Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

16:09 Egyetlen háló, több száz év pusztítás: ősi… (PlanetZ)

Egy új kutatás több mint 100 éves korallokat talált a Csendes-óceán mélyén, amelyeket a fenékvonóhálós halászat súlyosan veszélyeztet. A pusztítás hatása évszázadokra szólhat.

15:09 Sokkoló felfedezés: a mikroműanyagok… (PlanetZ)

A mikroműanyagok biofilmeket hordoznak, amelyekben baktériumok élnek és antibiotikum-rezisztenciát fejlesztenek. Ez új globális egészségügyi kockázatot jelent.

12:33 Felturbózták a Nagy Hadronütköztetőt,… (Telex)

Olyan, mint a proton, csak négyszer nehezebb. A létezése magyarázatot adhat a kvantumfizika néhány rejtélyes jelenségére.

20:51 Gyakorlatilag biztossá vált, hogy Szerbiával… (m4sport.hu)

Szerbia házigazdaként 42-25-re legyőzte Litvániát a férfi kézilabda-világbajnokság európai selejtezősorozatának magyar érdekeltségű párharcában, a csütörtöki első mérkőzésen.

20:51 Varga Barnabás nélkül kapott nagy pofont az… (Ripost)

A magyar csatár pihenőt kapott.

20:33 Hadjar: Én jól érzem magam az autóban, már… (m4sport.hu)

Biztató volt a kezdés a fiatal francia számára a Red Bull tempója egyelőre kevésbé.

20:27 Megfejtettük Szoboszlai gólörömét, nem… (Ripost)

Szoboszlai Dominik ismét pontrúgás után volt eredményes.

20:03 Podcast - Az autóink tavaszi, nyári… (Autószektor)

.

20:03 Szoboszlai a jövőjéről beszélt, üzent a… (BorsOnline)

Szoboszlai Dominik egyértelművé tette, mit vár a vezetőitől.

19:45 Ötcsillagos élmények: ezek Európa legjobb… (Drive)

A városi fények alatt ma már egyre ritkábban látjuk a felettünk elterülő csillagos égboltot. Ez is hozzájárult egy új utazási trend, a nocturizmus megjelenéséhez, amely az éjszakai élményeket helyezi…

17:35 Dráma a Barátság-vezetéknél: elnyelte a föld… (vg.hu)

Továbbra sem világos, mikor érkezhet meg az uniós delegáció a megrongálódott Barátság-vezetékszakasz helyszínére.

17:15 Nagy bejelentést tett az MVM, erre várt… (vg.hu)

Ebből pontosan kiderülnek a részletek.

18:51 Kvíz: csak az igazi retro gyerekek tudják a… (Promotions)

Te is a retro magyar rajzfilmeken nőttél fel? El tudnád mesélni Ludas Matyi történetét, vagy hogyan közlekedett a nagy ho-ho-ho horgász? Teszteld a tudásod az igazi '80-as, '90-es évek nosztalgia…

18:45 A választás után rendet teszünk Kárpátalján,… (hirado.hu)

Aki magyar zászlót tűz ki állami intézményekre, azt börtönbe kell zárni közölte.

19:03 Orbán Viktor hazaüzent Brüsszelből a… (vg.hu)

Nem néz ki jól a helyzet.

18:59 "Felejtsük el Szoboszlait!" új kedvencük… (Metropol)

A magyar középpályás ismét gólt szerzett a BL-ben.

18:45 Ezt az állampapírt vegye, ha a legjobb… (Hóvége)

Melyik állampapír éri meg a leginkább?

17:57 Végzett újszülött csecsemőjével a… (ATV)

Figyelem, megrázó hír következik! Egy hatgyermekes anya a gyanú szerint megölte újszülöttjét a Baranya vármegyei Somogyapátiban: A rendelkezésre álló információk szerint a nő nyolc hónap után adott…

19:09 Szétesik a magyar középosztály az Elte… (SzMo)

Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont felmérése kimutatta, hogy a felső réteg aránya 9-ről 5, a felső középrétegé 24-ről 14 százalékra zuhant, míg 31-ről 43 százalékra duzzadt a magyar társadalom…

17:51 Páratlan űrfelvétel készült a… (ATV)

Szinte körülölelik a Kárpátok vonulatait a felhők, csodálatos műholdképet mutattak.

19:15 Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak (vasárnap.hu)

Az Európai Unió vezetői hiába próbálták meggyőzni, a magyar miniszterelnök nem hátrált meg, és továbbra is ellenzi a kilencvenmilliárd eurós ukrajnai hitelt. A csúcstalálkozón feszültté vált a…

18:57 A "vén csataló" Orbán Viktor szerint az is… (Hírstart Robot podcast)

Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

18:57 A helyi Fidesz fizette a buszokat, amivel… (Telex)

A Fidesz helyi szervezete válaszában hangsúlyozta, hogy a tagdíjakból és a tisztviselők hozzájárulásaiból működnek.

18:27 Orbán Viktor az EU-csúcson: Ha van olaj, van… (Demokrata)

Videók! Tartjuk a pozícióinkat mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió csúcstalálkozójáról bejelentkezve.

18:45 A választás után rendet teszünk Kárpátalján,… (hirado.hu)

Aki magyar zászlót tűz ki állami intézményekre, azt börtönbe kell zárni közölte.

20:15 Tíz napja tűnt el Vlagyimir Putyin, senki nem… (Demokrata)

Vlagyimir Putyin az utóbbi időben nem jelent meg a Kremlben.

18:51 Szijjártó kollégájának adta ki magát az… (Telex)

A csel bevált: a litván politikus még egy lehetséges üzleti együttműködést is felajánlott "Tristan Satonginak".

18:17 Washington Post: titokzatos drónok jelentek… (hirado.hu)

A hatóságok egyelőre nem tudják, honnan érkeztek az eszközök.

17:45 "Azt hittem, meg fogok halni" - grapefruit… (Ripost)

Sokkoló diagnózist közöltek vele az orvosok

18:03 Orbán Viktor: durva volt (Infostart)

A csütörtöki EU-csúcson Magyarország és Szlovákia nem írta alá az Ukrajnáról szóló nyilatkozatot.

19:17 Kórházba került Chuck Norris (Demokrata)

Chuck Norrist kórházba szállították Hawaiin értesült a TMZ.

18:51 Kvíz: csak az igazi retro gyerekek tudják a… (Promotions)

Te is a retro magyar rajzfilmeken nőttél fel? El tudnád mesélni Ludas Matyi történetét, vagy hogyan közlekedett a nagy ho-ho-ho horgász? Teszteld a tudásod az igazi '80-as, '90-es évek nosztalgia…

18:45 Ezt az állampapírt vegye, ha a legjobb… (Hóvége)

Melyik állampapír éri meg a leginkább?

18:09 Bosszút esküdtek az ukránok, példátlan… (Promotions)

Tovább fokozódik a nemzetközi helyzet.

18:39 Egy pszichiáter elárulta: ez a 6… (EgészségKalauz)

Ezek a tünetek gyakran a memóriazavarok előtt jelentkeznek.

20:09 Megrázó vallomást tett Borbás Marcsi: A… (Metropol)

Az ország gasztroangyala egyetlen percre sem áll meg. Ha épp nem egy műsor forgatásán van, akkor üzletasszonyként áll helyt a vállalkozásában, vagy épp a hatalmas konyhakertjében tevékenykedik. Borbás…

19:45 Steven Spielberg kitálalt: bizonyosan létezik… (Ripost)

Egyelőre saját szemével még nem látott egy UFO-t sem.

19:21 Éveken át használta ki szexuálisan diákját… (WMN)

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

17:35 Dráma a Barátság-vezetéknél: elnyelte a föld… (vg.hu)

Továbbra sem világos, mikor érkezhet meg az uniós delegáció a megrongálódott Barátság-vezetékszakasz helyszínére.

17:15 Nagy bejelentést tett az MVM, erre várt… (vg.hu)

Ebből pontosan kiderülnek a részletek.

19:03 Orbán Viktor hazaüzent Brüsszelből a… (vg.hu)

Nem néz ki jól a helyzet.

17:51 Március végén érkezik a rezsistop a… (Menedzsment Fórum)

Hogyan jelenik meg a kedvezmény a gázszámlán?

18:09 Irán nem viccelt, tényleg visszavágott:… (vg.hu)

Rakétatámadást hajtottak végre Izrael északi részén.

17:57 Kevesebb olaj, gyorsabb sütés mit tud az… (Mínuszos)

Az utóbbi években egyre több konyhapulton tűnik fel egy kompakt, sok típusnál kissé futurisztikusnak tűnő

17:51 MVM: március 21-étől érkeznek a… (Adózóna)

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.

18:21 Drámai jelentés: ütött a gleccserek órája… (Infostart)

A 2030-as években elolvadnak Németország megmaradt gleccserei is, miután az utolsó négy gleccser mindössze két év alatt elvesztette felszínének több mint a negyedét közölték német kutatók a szombati…

17:27 Okostelefon-vásárlási útmutató 2026:… (Smarteast)

Új mobiltelefon választása előtt 2026-ban érdemes egy pillanatra megállni, és nem csak azt nézni, melyik modell mutat jól a kézben vagy mennyibe kerül

19:21 Darksword: Súlyos biztonsági rés fenyegeti a… (Smarteast)

A Google kutatói az iVerify és a Lookout szakértőivel közösen egy rendkívül veszélyes sebezhetőségre bukkantak az Apple operációs rendszerében

18:59 "Felejtsük el Szoboszlait!" új kedvencük… (Metropol)

A magyar középpályás ismét gólt szerzett a BL-ben.

20:27 Megfejtettük Szoboszlai gólörömét, nem… (Ripost)

Szoboszlai Dominik ismét pontrúgás után volt eredményes.

19:03 "Ilyesmit még soha nem éreztem" - Kerkez… (BorsOnline)

Kiütéssel jutott tovább a Liverpool a Galatasaray ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Kerkez Milos óriási élményről beszélt a siker után.

19:09 Szoboszlai Dominik miatt vették elő… (Metropol)

Beleszállt Sallai Rolandba a neves török sportriporter.

17:21 Újabb Fiat kap fapados kivitelt! Íme a… (Autónavigátor)

Újabb típushoz mutat be leegyszerűsített hajtásláncot a Fiat. Ezúttal a 600-as kap egy sima benzines alternatívát. De mit is jelent ez pontosan?

19:21 Orvosi vészhelyzet, Szoboszlai Dominik egy… (BorsOnline)

Bizarr sérülést szenvedett a vendégek egyik játékosa.

18:51 Az UEFA súlyosan megbüntette a Ferencvárost a… (m4sport.hu)

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága pénzbüntetéssel és szektorbezárással sújtotta a Ferencvárost, a Braga elleni Európa-liga nyolcaddöntős párharc első, budapesti mérkőzésén…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön