Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

16:57 Zsolt Péter is pályázik a közmédia… (Media1)

Dr. Zsolt Péter a Media1-nek megerősítette, hogy elindul a Magyar Rádió és Televízió Zrt. vezérigazgatói tisztségéért kiírt pályázaton. A kommunikációkutató és egyetemi oktató azt írta: már dolgozik a…

16:57 Meghalt Gali László Jászai Mari-díjas… (Telex)

Gali pályafutása alatt közel száz darabot rendezett.

16:57 Régóta érett ez a pofon: most igazán nagy… (Portfolio)

A világ egyik legnagyobb nyugdíjalapja, a japán állami nyugdíjbefektetési alap (GPIF) hat negyedév után először zárt veszteséggel. A szeptemberrel véget ért három hónapos időszakban az alap 1,7…

16:55 Boros Imre sem található a nyitottaktak.hu… (Növekedés)

Csak egy Boros Imrét találtunk a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisában, de az nem a volt miniszter és közgazdász, pusztán a név azonos.

16:53 Itt a bejelentés: újra a szülők dönthetnének… (Növekedés)

Elindult a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat társadalmi egyeztetése, a tervezet több jogot adna a szülőknek és az óvodapedagógusoknak az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésben. Erről az…

16:51 A család évekig ajtót támasztott a patakban… (MeMedia)

1799-ben egy amerikai farmon egy 12 éves fiú furcsa, nehéz sárga követ talált a patakban. A család három évig ajtót támasztott vele, aztán kiderült, hogy színarany.

16:51 Trumpból vétóelnök lehet, de ahhoz egy piros… (Kontroll.hu)

Donald Trump már a választás estéjén Mr. Vetónak nevezte magát. Januártól tényleg lesz alkalma vétózni, mert a demokraták mindkét házban átvették a többséget. Csakhogy ők döntenek majd Trump…

16:51 Menekülés Romániából, beszervezés… (Telex)

Nincs olyan nagyobb erdélyi város, ami ne szerepelne az ügynökaktákban. A találatok mutatják, hogy a Kádár-korszak állambiztonsága a Romániából érkezőket sem kímélte.

16:51 Közzétette a honvédelmi államtitkár azt a… (444.hu)

"Rendkívül helytelennek" tartotta, hogy a honvédséggel üzletelő norvég cégnél vezetőként dolgozhat a Tiszának kampányoló Kürtös László, és a helyzet haladéktalan megoldását követelte.

16:45 Lehetett nemet mondani az állambiztonságnak (Telex)

A pártállam besúgóhálózatáról szóló egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mit kezdjünk egy ellentmondással: míg sokan zsarolás vagy fenyegetés hatására vállalták az együttműködést, mások így sem voltak…

16:45 Friss Republikon: a Tisza előnye 32… (SzMo)

Az intézet új mérése alapján a választás után fél évvel is hasonló a politikai verseny állása. A TISZA szeptemberi visszaesése nem folytatódott, a kormánypárt nagy különbséggel vezet a Fidesszel és a…

16:27 Magyar Péter: A Tisza nem vesz részt a Fidesz… (SzMo)

Magyar Péter közölte, hogy nem vesznek részt a hét elejére összehívott parlamenti tanácskozáson. Az ülést a Mi Hazánk kezdeményezte az ügynökakták adatbázisának hibája miatt.

16:17 "Miért kellett így sietni? Lájkokért?" … (Blikk)

Hadházy Ákos is megszólalt az ügynökakták nyilvánosságra hozatala körül kialakult problémákról. A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében négy lehetséges helyzetet vázolt fel az…

16:15 Varga visszavág: az Mnb vezetése újabb… (SzMo)

Két új beadványt juttatott el a rendőrségnek a Magyar Nemzeti Bank a Szabadság téri székház ügyében. A lépéssel a kivitelező Raw-csoport feljelentésére válaszolnak, amely vitatja, hogy hibákkal tele…

16:51 Bombafenyegetés miatt négy repülőgép hajtott… (Infostart)

Újabb bombariadókat adtak ki pénteken négy, a francia légtérben haladó repülőgépre, amelyek "problémamentesen" kényszerleszállást hajtottak végre, és amelyeken a tűzszerészek "biztonsági…

16:33 "Szükség lesz a tárgyalásokra" Moszkva… (ATV)

Az európaiakkal folytatott tárgyalásokra akkor lesz szükség, amikor Oroszország és Ukrajna biztonságának garantálásáról, valamint az európai biztonsági rendszer jövőjéről lesz szó - jelentette ki…

16:27 Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást,… (Telex)

Széles többségre fognak törekedni, hogy véget vessenek az eljárásnak mondta Tomas Tobé a tiszásokat is magába foglaló európai parlamenti frakció küldöttségének látogatásakor.

16:21 Egy 21 éves fiú egyedül hagyta a 17 éves… (444.hu)

A lányt mentőhelikopterrel hozták le a hegyről.

15:21 Trump: Egy "nagy, gyönyörű megállapodással"… (444.hu)

Az amerikai elnök szerint már megint nagyon közel van a béke.

15:17 Százkilencven gyereket és egy felnőttet… (Demokrata)

Kétszáz év börtönre ítélték.

15:15 Újabb bombafenyegetések zavarták meg a légi… (Demokrata)

Robbanószerkezetet sehol sem találtak.

16:51 96 éves nagyik hódítják meg a TikTokot de… (Bien)

Lillian Droniak 96 éves, 15 millióan követik a TikTokon, és a saját bevallása szerint mindig is tudta, hogy híres lesz csak arra nem számított, hogy erre a kilencvenes éveiig kell várnia. De vajon…

16:51 Egy barkácsbolt tulajdonosa, az otthoni hideg… (Blikk)

Télen sokan küzdenek azzal, hogy a lakásuk egyszerűen nem tartja meg a meleget, hiába fűtenek. A legtöbben az ablakokra és ajtókra gyanakodnak, és vagyonokat költenek a legmodernebb nyílászárókra, de…

16:45 Kipróbáltam 5 trükköt, amitől állítólag nem… (Joy)

Ez a cikk azoknak az éjjeli baglyoknak szól, akik kénytelenek a munka miatt nagyon korán kelni - pedig kicsit sem fekszik nekik.

16:45 Szombati horoszkóp, november 7.: ma végre… (Éva Magazin)

A holnapi nap több csillagjegy számára is arról szólhat, hogy végre kicsit kiszakadjon az elmúlt napok pörgéséből. Szombaton könnyebben észrevehetjük, mire lenne igazán szükségünk: pihenésre,…

16:39 Már most eleged van a hidegből? 6 európai úti… (Hamu és Gyémánt)

Miközben Magyarországon a téli hónapokban gyakran fagypont körüli hőmérséklettel és borús idővel kell számolnunk, Európa egyes vidékein még ilyenkor is kellemesen süt a nap. Ráadásul a nyári tömeg is…

16:39 Az RTL nem hagyta magát, kegyetlen… (Promotions)

Új és visszatérő műsorokat jelentett be az RTL.

16:27 "Tökéletes!" Rubint Réka megmutatta… (Blikk)

Újabb látványos szépészeti átalakuláson esett át Rubint Réka. A népszerű fitneszedző közel másfél évtized után szánta el magát arra, hogy felfrissítse a mosolyát, az elkészült végeredménnyel pedig a…

16:57 Zsolt Péter is pályázik a közmédia… (Media1)

Dr. Zsolt Péter a Media1-nek megerősítette, hogy elindul a Magyar Rádió és Televízió Zrt. vezérigazgatói tisztségéért kiírt pályázaton. A kommunikációkutató és egyetemi oktató azt írta: már dolgozik a…

16:57 Régóta érett ez a pofon: most igazán nagy… (Portfolio)

A világ egyik legnagyobb nyugdíjalapja, a japán állami nyugdíjbefektetési alap (GPIF) hat negyedév után először zárt veszteséggel. A szeptemberrel véget ért három hónapos időszakban az alap 1,7…

16:55 Boros Imre sem található a nyitottaktak.hu… (Növekedés)

Csak egy Boros Imrét találtunk a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisában, de az nem a volt miniszter és közgazdász, pusztán a név azonos.

16:53 Itt a bejelentés: újra a szülők dönthetnének… (Növekedés)

Elindult a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat társadalmi egyeztetése, a tervezet több jogot adna a szülőknek és az óvodapedagógusoknak az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésben. Erről az…

16:51 Nagy áresés jöhet a műtrágyapiacon, de van… (Mezőhír)

A mezőgazdaságban nagy fordulatot hozhat a műtrágyaár csökkenése, de a Világbank előrejelzése veszélyeket is jelez.

16:51 Kína megelőzte Japánt is az autóeladásokban (Növekedés)

A japán márkák komoly nyomás alá kerültek a globális piacon, különösen Európában, a kínai gyártók történetük során először adtak el több autót, mint a japánok a harmadik negyedévben.

16:51 Lépésre szánta el magát az EKB: a mesterséges… (Portfolio)

Az Európai Központi Bank (EKB) bankfelügyeleti részlege az adatközpontokhoz kapcsolódó hitelezés felülvizsgálatát fontolgatja, hogy felmérje a mesterséges intelligenciát övező piaci hangulat és az…

16:39 2520 hektáron teljesen megszűnik a… (Telex)

300 ezer köbméternyivel több fa marad idén az erdeinkben, mint amivel a Fidesz-kormány számolt, állítja az ÉKFM. A védett erdőkről szóló döntések megismerhetőségét is ígérték.

15:21 Több százmillió köbméter vizet vesznek ki… (Telex)

A Magyar Tudományos Akadémia vízhasználatokról szóló előadásain jól kirajzolódott, hogy a felszíni és a felszín alatti vizeink is bajban vannak, és nagy légköri folyamatok is a szárazodást erősítették…

14:45 Négy kilométer vastag jég alatt rejtőzik az… (PlanetZ)

Az Antarktisz közel négy kilométer vastag jégtakarója alatt egy hatalmas édesvízi tó rejtőzik, amelynek létezését 1996-ban igazolták részletes tudományos vizsgálatokkal.

13:51 Zene Android Auto rendszerben: adatforgalom… (telefonok.hu)

A streaming szolgáltatások kényelmesek, de a folyamatos adatkapcsolat igénye sok autósnak okoz fejtörést. Létezik azonban megoldás arra, hogy az offline zenegyűjteményünket, akár FLAC formátumban is,…

13:51 Nem miatta volt aszály, de nem is hatékony a… (Telex)

A Jéger vizsgálatára összeállított tudományos bizottság szerint a rendszer jelentősen nem befolyásolja a felszínre hulló folyékony halmazállapotú csapadék mennyiségét és térbeli eloszlását.

12:45 Nemcsak az időjárástól függ, mikor… (PlanetZ)

Egy új amerikai kutatás szerint az őszi lombszíneződés időzítését nemcsak az időjárás, hanem a levelek tápanyag-összetétele is befolyásolhatja. A Duke Egyetem kutatói 25 amerikai erdőben vizsgálták a…

11:51 Jön a Honor 700-as sorozat: hátsó kijelző és… (telefonok.hu)

A Honor hamarosan bemutatja 700-as szériáját, melynek legfőbb vonzereje egy beépített hátsó kijelző és egy hatalmas, 9000 mAh-s akkumulátor lehet. A telefonok ráadásul 200 megapixeles főkamerával…

16:45 A német kormány nem akar lemondani a 2027-es… (444.hu)

De csak akkor tartják reálisnak, ha Oroszország nem vesz részt a tornán.

16:39 Új aranyláz kezdődhet Európában amit eddig… (Autószektor)

Egy öreg, gazdaságosan már nem javítható autó ma sokak szemében egyszerűen hulladék. A bontók azonban egészen másként tekintenek rá: az acél, az alumínium, a réz, a műanyagok és a még használható…

16:35 Gengszterfőnökhöz hasonlították a… (Blikk)

Keményen kritizálta Ralf Schumacher Lewis Hamiltont, miután a hétszeres Forma1-es világbajnok a múlt heti Mexikói Nagydíj során összetűzésbe keveredett ferraris csapattársával, Charles Leclerc-rel. A…

16:33 Így néz ki most a BKV buszállománya (autopro)

A mélypontnál jobb a helyzet, de még bőven van hova fejlődni talán így a legegyszerűbb összegezni a BKV autóbusz-állományának jelenlegi helyzetét.

16:33 Mostantól Harry Kane Európa legjobban kereső… (Blikk)

Busás fizetést ért Harry Kane számára az Aranylabda elhódítása. A Bayern München ugyanis az elmúlt idény legjobb labdarúgójának választott csatára eredetileg 2027 júliusáig szóló szerződését még…

16:29 Az autó, amellyel az Audi legyőzte volna a… (Autószektor)

Kevés olyan német luxusautó született az elmúlt évtizedekben, amely akkora technológiai ambícióval lépett volna piacra, mint az Audi A8. Amikor 1994-ben bemutatták, az Audi világossá tette: nem akar…

16:27 Milliószámra futnak veszélyes hibával az… (Autószektor)

Egy hibás légzsák, egy meghibásodásra hajlamos fékrendszer vagy egy váratlanul leálló motorvezérlés súlyos következményekkel járhat. Amikor a gyártó ilyen problémát azonosít, biztonsági visszahívást…

13:15 Kvíz: A világ országai - 3 városból… (SzMo)

Tíz kérdésben harminc város nevét látod. Ugye, hibátlanul tudod, mely országokban találhatóak?

13:57 Lecsapott a rendőrség Ludason: Házkutatást… (ATV)

Az ATV.hu információi szerint hajnalban csaptak le a volt fideszes polgármesterre a ludasi szellemberuházások ügyében.

13:45 Új bértábla jön az egészségügyben, a… (ATV)

Az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreire vonatkozó, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő új bértábla bevezetését tervezi. A kormány által az ágazat…

13:41 Tájszólás feladat: tudja, mi az a sparhelt? (MeMedia)

Nagyszüleink konyhájában mindennapi szó volt, ma viszont egyre kevesebben ismerik. Te tudod, mit jelent?

14:51 Matek feladat: (8+4):3×2+7=? Osztás vagy… (MeMedia)

Zárójel, osztás és szorzás egymás után. A kérdés az, hogy a két egyenrangú művelet közül melyik az első.

14:33 Megtiltották, hogy meggyőződjön róla, milyen… (Demokrata)

Konkrét személyek fogvatartási körülményeit nem kívánják megmutatni.

14:09 A kocsija tetején felejtette, majd elhagyta a… (Blikk)

Nem mindennapi figyelmetlenség miatt kerülhetett volna komoly bajba egy budapesti főorvos, aki kilencmillió forinttal és fontos iratokkal teli övtáskáját felejtette az autója tetején. A táska menet…

13:57 Lecsapott a rendőrség Ludason: Házkutatást… (ATV)

Az ATV.hu információi szerint hajnalban csaptak le a volt fideszes polgármesterre a ludasi szellemberuházások ügyében.

13:45 Új bértábla jön az egészségügyben, a… (ATV)

Az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreire vonatkozó, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő új bértábla bevezetését tervezi. A kormány által az ágazat…

14:33 Megtiltották, hogy meggyőződjön róla, milyen… (Demokrata)

Konkrét személyek fogvatartási körülményeit nem kívánják megmutatni.

14:09 A kocsija tetején felejtette, majd elhagyta a… (Blikk)

Nem mindennapi figyelmetlenség miatt kerülhetett volna komoly bajba egy budapesti főorvos, aki kilencmillió forinttal és fontos iratokkal teli övtáskáját felejtette az autója tetején. A táska menet…

13:03 Szerződése szerint Rákay Philipnek kellett… (SzMo)

A dokumentum szerint a producer feladata volt a költségvetés betartatása és a gyártó rendszeres tájékoztatása is. Rákay azzal magyarázta az ellentmondást, hogy a filmnek négy producere volt, és a…

15:59 Nógrádi György gyomorvérzést kapott, annyira… (Blikk)

Élesen és határozottan visszautasította az ügynökmúltjával kapcsolatos állításokat Nógrádi György, miután a neve felbukkant a közelmúltban nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatbázisban. A…

15:03 Háromszor is riasztották a magyar Gripeneket… (SzMo)

Három polgári járat miatt rendeltek el katonai készültséget péntek délelőtt. A vadászgépek a határig kísérték a gépeket, a NATO légi járőrözést rendelt el a magyar-román határ közelében.

13:15 Kvíz: A világ országai - 3 városból… (SzMo)

Tíz kérdésben harminc város nevét látod. Ugye, hibátlanul tudod, mely országokban találhatóak?

13:09 Még hatalmon sincs az Egyetemista Lista,… (Telex)

Hamar változások jöttek a szerb államéletben és intézményekben a szerbiai választások hatására. Tisztviselőket vesznek őrizetbe, agresszív rendőröket vesznek elő, a legfőbb ügyész vizsgálni fogja az…

15:17 Százkilencven gyereket és egy felnőttet… (Demokrata)

Kétszáz év börtönre ítélték.

13:33 Három, Amerikába tartó, orosz dízellel teli… (Infostart)

Nem az amerikai választási eredmény a közvetlen kiváltó ok, de épp a választás másnapján váltott irányt két, az Egyesült Államokba dízelt szállító orosz hajó. A járművek Trump és Putyin elnökök alkuja…

13:27 Erről tárgyalna a Kreml Európával (Demokrata)

Nem kívánták kommentálni Donald Trump amerikai elnök csütörtöki nyilatkozatát, miszerint "nagy megállapodás" várható.

15:15 200 év börtönbüntetést kapott a követőit… (444.hu)

A bíró elutasította az ügyészek által indítványozott halálbüntetést.

13:51 Tömeges bombafenyegetések Európa-szerte (Demokrata)

Újabb bombafenyegetések zavarták meg a légi közlekedést Európában, robbanószerkezetet sehol sem találtak.

15:15 Kiderült, kik jelentettek a magyar olimpiai… (rtl.hu)

A pártvezetés már az 1960-as évektől igyekezett információkat szerezni a sportolók zárt közösségeiről, így a futballcsapatok öltözőjéből és az olimpiai falvakból is. A titkosszolgálatot érdekelte, mit…

14:03 Okosabb vagy, mint egy érettségi tételsor… (Bien)

Természeti jelenségek, híres festők, régi birodalmak és kémiai jelek 10 kérdés, ami megmutatja, mennyire vagy otthon az általános műveltségben.

14:03 Egy teáskanálnyi a kávéba, ha nem eszik… (Blikk)

Ha ön is azok közé tartozik, akik ritkán fogyasztanak halat, akkor ideje elgondolkodnia az omega-3 zsírsavak pótlásán! Az omega-3 ugyanis nemcsak az agya, hanem az egész szervezete működéséhez…

15:15 Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones lánya… (Glamour)

Michael Douglas New Yorkban ünnepelte legújabb kitüntetését, és két nagyon különleges támogatójával érkezett a díjátadóra. A színészt gyermekei, a 26 éves Dylan és a 23 éves Carys kísérték el az Art…

14:21 Súlyos buszbaleset történt, árokba hajtott és… (Promotions)

Letért az útról és fának csapódott egy busz a kelet-franciaországi Lent közelében. A súlyos, több sérülttel járó baleset miatt válságközpontot hoztak létre.

14:57 Liptai Claudia a Femcafénak árulta el… (Femcafe)

Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a Tv2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.

14:45 A csizma, ami új szintre emelheti az őszi… (Bien)

Az átmeneti időszakban sokszor fejtörést okoz, hogy milyen lábbelit válasszunk idén pontosan ebben a dilemmában nyújtanak tökéletes megoldást a lazább vonalvezetésű, puha szárú csizmák, a slouchy…

14:45 MNB-ügy: a jegybank most a rendőrségnek… (Telex)

Az MNB támadásról és a valótlan hírekről ír. A bankgaranciáról és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekről küldtek információkat a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.

14:45 Ügynök volt Bácskai Tamás… (Növekedés)

Néhai Bácskai Tamás közismert közgazdászprofesszor is része volt a besúgóhálózatnak. 1956. november 29. és 1961. augusztus 16. között aktívan jelentett az állambiztonsági szerveknek.

15:57 Hiába zárod el a kerti csapot télire, ha ezt… (Agroinform)

Az őszi fagyok már a kertek alatt vannak, nem érdemes megfeledkezni a kinti vízvezetékről és a vízóra aknáról. Ha elmulasztjuk elzárni a csapokat vagy elkövetünk egy tipikus hibát, több tízezer…

15:49 Varga Mihályék nem hagyják annyiban a… (Forbes)

A százmilliárdos székházfelújítás körüli vitában már több büntetőeljárás is indult.

13:51 A föld mélyén is nagy a baj: új kutatások… (Agroinform)

Műholdas mérések és mesterséges intelligencián alapuló modellek segítségével vizsgálták a magyarországi felszín alatti vízkészletek változását. Az eredmények különösen kedvezőtlen tendenciákat…

15:47 Így emelkedik az egészségügyi dolgozók bére… (Forbes)

Az egészségügy 510 milliárd forintos többletforrásából csaknem 192 milliárd forint jut a szakdolgozói bérrendezésre.

15:45 Többször is riasztották a magyar Gripeneket… (Forbes)

A honvédelmi miniszter közlése szerint ugyanarra az okra vezethető vissza mindhárom riasztás.

15:21 Több százmillió köbméter vizet vesznek ki… (Telex)

A Magyar Tudományos Akadémia vízhasználatokról szóló előadásain jól kirajzolódott, hogy a felszíni és a felszín alatti vizeink is bajban vannak, és nagy légköri folyamatok is a szárazodást erősítették…

14:45 Négy kilométer vastag jég alatt rejtőzik az… (PlanetZ)

Az Antarktisz közel négy kilométer vastag jégtakarója alatt egy hatalmas édesvízi tó rejtőzik, amelynek létezését 1996-ban igazolták részletes tudományos vizsgálatokkal.

13:51 Nem miatta volt aszály, de nem is hatékony a… (Telex)

A Jéger vizsgálatára összeállított tudományos bizottság szerint a rendszer jelentősen nem befolyásolja a felszínre hulló folyékony halmazállapotú csapadék mennyiségét és térbeli eloszlását.

13:51 Zene Android Auto rendszerben: adatforgalom… (telefonok.hu)

A streaming szolgáltatások kényelmesek, de a folyamatos adatkapcsolat igénye sok autósnak okoz fejtörést. Létezik azonban megoldás arra, hogy az offline zenegyűjteményünket, akár FLAC formátumban is,…

16:39 2520 hektáron teljesen megszűnik a… (Telex)

300 ezer köbméternyivel több fa marad idén az erdeinkben, mint amivel a Fidesz-kormány számolt, állítja az ÉKFM. A védett erdőkről szóló döntések megismerhetőségét is ígérték.

15:45 "Nem bátorság volt, hanem tudatosság" így… (rtl.hu)

A Ferencváros 20-ra legyőzte a Milant a San Siróban, és négy mérkőzés után 12 ponttal áll az Európa-ligában. Osváth Attila az RTL-nek adott interjúban elmondta, miért nem bátorság, hanem tudatos…

14:03 Így telt a Fradi-szurkolók félnapos hazaútja… (Blikk)

Érdemes volt elutazniuk Milánóba a ferencvárosi szurkolóknak, ebben alighanem mindenki egyetért, aki megtette az utat. Mint arról korábban már beszámoltunk, mintegy 6400 magyar drukker vállalta a nagy…

13:03 A szélvédőn látod, de máshol van a baj az… (Autószektor)

Hideg reggeleken sok autós számára ismerős jelenet: beszállunk a járműbe, elindítjuk a motort, majd néhány pillanat múlva fehéres páraréteg jelenik meg a szélvédő belső oldalán. Bekapcsoljuk a fűtést,…

13:03 A győzelemmel nem lehet betelni Kubatov… (Blikk)

Ahogyan arra számítani lehetett, a csütörtöki nagy győzelem, a Milan elleni idegenbeli 2-0-s siker még pénteken is a fő beszédtémát adja a hazai sportéletnek. Az olaszok nem értik, mi történt a…

14:57 Meghalt Gellér Sándor (Blikk)

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Gellér Sándor, 113-szoros válogatott kosárlabdázó. A sportág legendás alakja a Honvéddal játékosként tizenöt bajnoki címet és nyolc kupagyőzelmet ünnepelhetett,…

14:33 További 750 munkahelyet szüntet meg a Bosch (autopro)

Tovább folytatja létszámcsökkentését a Bosch, ezúttal a németországi Abstattban szüntetne meg 750 állást 2029 végéig.

14:27 Elhunyt Gellér Sándor (Demokrata)

Gellér Sándor 1966-ban a Honvédhoz igazolt, ahol húsz évig, 1986-ig játszott, 15 bajnoki címnek és nyolc kupagyőzelemnek volt a részese.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön