Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

08:33 Hamarabb lesz digitális euró, mint magyar… (Növekedés)

Idén a jogszabályi környezet kialakítása zárul, jövőre indul a tesztelés, 2029-ben pedig be is vezetik a digitális eurót - jelentette be az Európai Központi Bank egyik vezetője.

08:33 Kiderült, mennyiért vásárol energiahordozókat… (Demokrata)

Az összeg meghaladja a Donald Trump amerikai elnök által közölt adatot.

08:33 Nicole Kidman Oscar-díjjal a kezében is… (Magyar Hírlap)

A színésznő egyik legnagyobb szakmai sikere a válás utáni újrakezdés nehéz időszakára esett.

08:33 22 évet töltött egy patkányokkal teli… (Hamu és Gyémánt)

1663-ban egy dán grófnőt letartóztattak az angliai Dover kikötőjében, majd akarata ellenére visszaszállították hazájába. Leonora Christina IV. Keresztély dán király lánya volt, mégsem számíthatott…

08:33 Magyar példa: így lesz egy ötletből… (autopro)

A Tresorit egyike a legsikeresebb magyar startupoknak: egyetemi projektből indulva nemzetközi céggé vált, a titkosítási piac egyik legfontosabb szereplője.

08:33 Az Nvvh elnökhelyetteseiről, a kötelező… (444.hu)

Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának elhalasztásáról és a Médiatanács új tagjáról is dönthetnek, valamint megtárgyalják a szentestét munkaszüneti nappá nyilvánító javaslatot.

08:33 Bejelentést tett a magyarországi gyárról a… (Infostart)

A BYD a negyedik negyedévben tervezi elindítani a sorozatgyártást szegedi személygépkocsi-gyárában - jelentette be Stella Li ügyvezető alelnök a Bloomberg TV-ben hétfőn sugárzott interjúban. A kínai…

08:27 Életveszély Dunaharasztin: lámpa nélkül, a… (Blikk)

Életveszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera Dunaharasztin, ahol egy szürke Toyotát vezető idős nő kivilágítatlanul, a forgalommal szemben haladt. Több szembejövő autósnak is az utolsó…

08:21 Már idén munkaszüneti nap lehet december 24.… (SzMo)

A parlamenti képviselők keddi ülésnapjuk utolsó pontjaként vitatják meg és fogadhatják el a szentestei pihenőnapról szóló törvénymódosítást. Szavaznak a az államfő által visszadobott orvosi kamarai…

08:21 Hihetetlen fotóval tért vissza a leváltott… (ATV)

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum szeptemberben felmentett főigazgatója Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy "Napi Mari" címmel rendszeresen véleményt mond közéleti és politikai ügyekről. A…

08:03 Több mint 30 civil szervezet bírálja a… (SzMo)

Azt kérik, hogy a kormány a szektor bevonásával alakítsa ki a végleges szabályokat, hogy a vagyonadó ne elvonás, hanem valódi társadalmi befektetés lehessen. Attól tartanak, hogy a jelenlegi…

07:57 Milyen legyen az új kormány és az egyházak… (Infostart)

Fontos cél, hogy legyenek átfogó és átgondolt egyeztetések az egyházakkal, mert ilyenek nem voltak az elmúlt 16 évben hangsúlyozta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a…

07:51 Botrány a BME-n: A Hamász egyik… (ATV)

Magyar egyetemen tanulhatott a Hamász egyik vezetőjének fia, aki 3 éve az október 7-i terrortámadás után Gázába ment harcolni, és tavaly halt meg. Ezt írta kutatásai alapján egy amerikai szakértő,…

08:33 Kiderült, mennyiért vásárol energiahordozókat… (Demokrata)

Az összeg meghaladja a Donald Trump amerikai elnök által közölt adatot.

08:27 Már idén munkaszüneti nap lehet december 24.… (SzMo)

A parlamenti képviselők keddi ülésnapjuk utolsó pontjaként vitatják meg és fogadhatják el a szentestei pihenőnapról szóló törvénymódosítást. Szavaznak a az államfő által visszadobott orvosi kamarai…

08:21 Újabb hajót ért dróntalálat Bulgária… (444.hu)

Ez a harmadik hajó egy héten belül, ami Bulgária partjainál kapott találatot.

08:09 Légiutas-kísérők bántalmazásával vádolják… (444.hu)

Szóvivője szerint egészségügyi vészhelyzet állt a történtek mögött.

08:09 Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje… (Infostart)

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt  közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak…

07:51 Trump meg van győződve róla, hogy Oroszország… (Telex)

Szerinte ha így lenne, arról nagyon hamar tudnának.

07:21 Fidesz-kritika a Kárpátaljára is vonatkozó… (Infostart)

Az ukrán kormány évek óta súlyosan korlátozta a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait, a mostani módosításokkal sincs semmilyen garancia arra, hogy a jövőben ne éljen hasonló korlátozó…

08:33 22 évet töltött egy patkányokkal teli… (Hamu és Gyémánt)

1663-ban egy dán grófnőt letartóztattak az angliai Dover kikötőjében, majd akarata ellenére visszaszállították hazájába. Leonora Christina IV. Keresztély dán király lánya volt, mégsem számíthatott…

08:21 Tyúkszem ellen házilag: ezek a praktikák… (EgészségKalauz)

A tyúkszem apró bőrelváltozásnak tűnhet, mégis komoly fájdalmat okozhat, különösen járás közben vagy szűk cipő viselésekor. Leggyakrabban a lábujjakon és a talpon alakul ki, ott, ahol a bőrt tartós…

08:21 Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen… (Promotions)

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

08:21 Hermann Péter: Ebben a történetben… (Femcafe)

Október 17-én kezdi vetíteni a Tv2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.

08:15 A szeretet formái te hogyan éled meg őket a… (Bien)

A pszichológusok gyakran különbséget tesznek aközött, amit beleszeretésnek és aközött, amit szeretetnek hívunk.

08:15 "Van megborotvált Jézusom és… (rtl.hu)

Bense Ildikó bizarr és különleges relikviák rajongója, otthonában vallási emléktárgyak, preparátumok és ritka gyűjtői darabok sorakoznak. A legjobb ajánlatban szerencsehozó vadászbrossokat adott el,…

08:15 Víz, stressz, reziliencia (egy.hu)

Élő talaj a klímaváltozás korában - Kvízezz!

08:33 Hamarabb lesz digitális euró, mint magyar… (Növekedés)

Idén a jogszabályi környezet kialakítása zárul, jövőre indul a tesztelés, 2029-ben pedig be is vezetik a digitális eurót - jelentette be az Európai Központi Bank egyik vezetője.

08:33 Bejelentést tett a magyarországi gyárról a… (Infostart)

A BYD a negyedik negyedévben tervezi elindítani a sorozatgyártást szegedi személygépkocsi-gyárában - jelentette be Stella Li ügyvezető alelnök a Bloomberg TV-ben hétfőn sugárzott interjúban. A kínai…

08:27 Felszólítják a magyar kertesház-tulajokat:… (Agrárszektor)

A vadon élő állatok, a mezőgazdasági haszonállatok és az ember egészségi állapota elválasztatlan egységet alkot. Ezt a felismerést rögzíti az Egy Egészség (One Health) elve, amely napjainkban a…

08:27 Kiderült, mennyiért vásárol energiahordozókat… (Demokrata)

Az összeg meghaladja a Donald Trump amerikai elnök által közölt adatot.

08:27 Ne várja meg az első fagyot: ezeket a… (Agrofórum)

Októberben még könnyen előfordulhatnak kellemesen meleg nappalok, miközben éjszakára már egy számjegyű értékeket mutat a hőmérő. A dézsás és nyáron szabadban tartott szobanövényeknél ezért elsősorban…

08:27 Története legnagyobb bukójába futhatott bele… (Portfolio)

A Gránit Bank tőle szokatlan hírt közölt, a hitelintézet 16 éves történetében valószínűleg még nem fordult elő ekkora tartalékképzés. A bank a harmadik negyedévben 9,4 milliárd forint hitelkockázati…

08:21 A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a… (Helló Sajtó!)

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója,…

08:21 A Huawei Mate 90 széria 12 000 nites… (telefonok.hu)

A Huawei bemutatta a Mate 90 szériát, amely három modellel érkezik és az okostelefonos kijelzők eddig nem látott fényerejével próbálja elkápráztatni a felhasználókat. A BOE új tandem OLED…

06:39 A Földhöz egész közel is lehetnek olyan… (Infostart)

Ki ne emlékezne a sivatagos bolygóra, aminek az egén két csillag is látható? Mint kiderült, ez már nem is számít annyira tudományos fantasztikumnak.

00:17 Túlmelegedés és lassulás: Miért forrósodik… (telefonok.hu)

A modern okostelefonok egyre erősebbek, de a teljesítménynek ára van: a melegedés és az ezzel járó lassulás. Vajon mi okozza ezt a jelenséget, és mit tehetünk ellene?

00:13 Nem a legújabb Pixel a legvonzóbb alternatíva (telefonok.hu)

Egy friss felmérés rávilágított, hogy a felhasználók a Google legújabb csúcskategóriás telefonjával szemben nem feltétlenül a Pixel széria más modelljeit, hanem inkább a konkurenciát választanák.

00:09 Ezek a funkciók hiányoznak a Samsung és Pixel… (telefonok.hu)

Bár a Samsung Galaxy és Google Pixel telefonok uralják az Android piacot, számos innovatív funkció hiányzik belőlük, amik más gyártóknál már elérhetőek. Az ultragyors töltés, az infraport és az átfogó…

00:09 Helyi növények segíthetnek a gyermekkori… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás szerint a Kenyában termesztett gabonafélékből és hüvelyesekből készített terápiás táplálék ígéretes alternatívát jelenthet a gyermekkori alultápláltság kezelésében.

00:09 Rossz hírek szülőknek a gyerekek… (Infostart)

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a…

08:33 Magyar példa: így lesz egy ötletből… (autopro)

A Tresorit egyike a legsikeresebb magyar startupoknak: egyetemi projektből indulva nemzetközi céggé vált, a titkosítási piac egyik legfontosabb szereplője.

08:27 Útvesztő az M0-M5 csomópontban, aztán 8… (Autószektor)

Baleset történt az M0-M5 csomópontban az M0-sról a M5-ös Szeged irányra lehajtó ágon. A kihajtó ágat itt lezárták, ezért aki az M1-es autópálya felől érkezik, annak egy csomóponttal tovább kell…

08:15 Pánik a stadionban: ballisztikus rakétákat… (Blikk)

Légiveszély és drámai perceket hozó rakétariadó miatt csúszott Cristiano Ronaldóék meccse az ázsiai Bajnokok Ligájában. A hatóságok blokkolták a támadást, a meccs egy órás késéssel el is tudott…

08:09 Jövőre megérkezhet az F1-be az első… (Racingline)

Sajtóhírek szerint Ugo Ugochukwu hamarosan szerződést kaphat egy F1-es csapattól.

08:03 Anthony Edwards parádézott, a címvédő Knicks… (nbanews.hu)

Anthony Edwards 26 ponttal vezette győzelemre a Minnesota Timberwolvest, amely 122104-re legyőzte a címvédő New York Knickset az NBA előszezonjában. A Madison Square Gardenben rendezett mérkőzésen a…

07:51 Kiderült, mit mondott Vinícius a… (Infostart)

A Real Madrid szélsőjére legalább kétmérkőzéses eltiltás vár, miután Isidro Díaz de Mera játékvezető kiállította a Villarreal elleni mérkőzésen.

07:27 Már novemberben nyitnak: 5 közeli karácsonyi… (Drive)

A karácsonyi vásárokra idén sem kell decemberig várni, hiszen több közeli nagyvárosban már november végén megkezdődik az adventi készülődés. A fényekkel feldíszített belvárosokban ekkor már helyi…

06:33 Így élték túl a mínusz 40 fokos hideget a… (Hamu és Gyémánt)

A középkori várakról többnyire hatalmas kőfalak, fényűző lakomák és páncélos lovagok jutnak eszünkbe, pedig a mindennapok korántsem voltak ennyire kényelmesek. A téli hónapokban még a leggazdagabb…

04:45 Napi horoszkóp 2026. október 13. Új irányba… (Bien)

Megérkezett a 2026. október 13-i, keddi napi horoszkóp. Nézd meg, mire számíthatsz a munkában, a szerelemben és a hétköznapjaidban a csillagjegyed szerint!

06:51 Kvíz: 6 helyes válasszal már jobb vagy, mint… (Promotions)

Meg tudod mondani, az adott országnak mi a szomszédja?

06:27 3 csillagjegy, akinek sorsfordító változást… (InStyle)

Hogy mi vár rád október 12. és 18. között? Heti horoszkópunkból most kiderül! Íme az InStyle asztrológusának előrejelzése!

06:57 Megszólalt Orbán Viktor: keményen nekiment a… (Helló Magyar)

Orbán Viktor keményen nekiment a Magyar-kormánynak. Arról is beszélt, hogy mikor tervez visszatérni a nagyszínpadra:

05:15 Ennek az 5 csillagjegynek a legrosszabb az… (Bien)

A szókimondás, a büszkeség vagy az érzelmi távolságtartás is keltheti az együttérzés hiányának látszatát, de vajon melyik csillagjegyekre jellemző mindez?

04:51 Több pénzintézetnél is leállások jönnek … (ATV)

A hétvégén informatikai fejlesztések miatt több banknál szünetelhet az azonnali átutalás. Az érintett pénzintézetek köztük az OTP, az Erste, a K&H és az MBH Bank szolgáltatásaiban…

05:27 Balaton: egy újabb város hozott drasztikus… (Infostart)

Megelégelték a beépítéseket: változtatási tilalmat rendeltek el a balatoni városra.

05:57 Nem elég a traffipax, még egy különleges… (Infostart)

Nem mindenhol alkalmazzák ezt az ellenőrzést.

05:15 Ekkor érkezik a nyugdíjkifizetési naptár, a… (ATV)

Hamarosan kiderül, jövőre mikor érkeznek a nyugdíjak, az ideihez hasonló lehet a menetrend.

05:57 Tervezett áramszünetek Budapesten: Akár 6-8… (ATV)

Tervezett karbantartások miatt hosszabb áramkimaradásokra kell készülni ezen a héten Budapest több kerületében. Mutatjuk a részleteket!

06:45 Tömeges fertőzés tört ki a budapesti… (ATV)

Tömeges gyomor-bélrendszeri megbetegedés terjedt el a fővárosi óvodákban: 51 gyermeknél jelentkeztek tünetek az NNGYK jelentése szerint.

07:33 Így még garantáltan nem látta Schmidt Máriát:… (Blikk)

Nem hallgat el a Terror Háza Múzeum éléről szeptemberben felmentett korábbi főigazgató. Schmidt Mária egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben reagált az őt ért politikai döntésekre, élesen bírálva a…

06:45 Miután Trump arról beszélt, hogy ilyen nem… (444.hu)

Zelenszkij szerint "ez volt Putyin válasza" az amerikai elnöknek.

05:21 Arte: Berlintől Madridig radikális lépésekkel… (Telex)

Berlinben a baloldali Die Linke párt azt szeretné, hogy a lakások ne magántulajdonban, hanem ismét önkormányzati tulajdonban legyenek.

06:51 Kórházba vonul a pápa, kiderült, ki… (ATV)

Hamarosan sor kerülhet a beavatkozásra, a pápai audienciákat már lemondták.

05:45 Itt az újabb durva harci drón (Infostart)

Tíz órán át repül, 1389 kilométert megtehet az új drón, amely kémkedni és támadni is tud. Indítható egy teherautóról, Troublemaker a neve és figyelemreméltó képességgel rendelkezik.

08:21 Újabb hajót ért dróntalálat Bulgária… (444.hu)

Ez a harmadik hajó egy héten belül, ami Bulgária partjainál kapott találatot.

07:21 Fidesz-kritika a Kárpátaljára is vonatkozó… (Infostart)

Az ukrán kormány évek óta súlyosan korlátozta a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait, a mostani módosításokkal sincs semmilyen garancia arra, hogy a jövőben ne éljen hasonló korlátozó…

07:51 Trump meg van győződve róla, hogy Oroszország… (Telex)

Szerinte ha így lenne, arról nagyon hamar tudnának.

06:33 Így élték túl a mínusz 40 fokos hideget a… (Hamu és Gyémánt)

A középkori várakról többnyire hatalmas kőfalak, fényűző lakomák és páncélos lovagok jutnak eszünkbe, pedig a mindennapok korántsem voltak ennyire kényelmesek. A téli hónapokban még a leggazdagabb…

04:45 Napi horoszkóp 2026. október 13. Új irányba… (Bien)

Megérkezett a 2026. október 13-i, keddi napi horoszkóp. Nézd meg, mire számíthatsz a munkában, a szerelemben és a hétköznapjaidban a csillagjegyed szerint!

06:51 Kvíz: 6 helyes válasszal már jobb vagy, mint… (Promotions)

Meg tudod mondani, az adott országnak mi a szomszédja?

06:27 3 csillagjegy, akinek sorsfordító változást… (InStyle)

Hogy mi vár rád október 12. és 18. között? Heti horoszkópunkból most kiderül! Íme az InStyle asztrológusának előrejelzése!

05:15 Ennek az 5 csillagjegynek a legrosszabb az… (Bien)

A szókimondás, a büszkeség vagy az érzelmi távolságtartás is keltheti az együttérzés hiányának látszatát, de vajon melyik csillagjegyekre jellemző mindez?

07:27 Így ismerte meg versenysportoló párját két… (Blikk)

Kovács Kati, aki a magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja, két, zátonyra futott házasság után évtizedek óta boldog párkapcsolatban él jelenlegi társával, akit a nyilvánosság elől szinte teljesen…

04:45 45 millió éves ragadozó nyomára bukkantak a… (Promotions)

A gízai Szfinxet adó kőzet egy kihalt ragadozó maradványait is megőrizte. A kutatók egy régi koponya vizsgálatával derítették ki, milyen állattal van dolguk.

05:21 Kovács Zoltán feleségének cége 713 milliós… (Telex)

Öt részből ötöt Szikora Linda cége, a Profi-Komfort Kft. vitt el, amely az Orbán-kormányok alatt több kórházban nyerte el a takarítási feladatokat.

06:21 Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt… (Médiapiac)

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében…

06:45 Világrekord Németországban: elérte végleges… (newtechnology.hu)

A Gicon létesítménye a belső torony teleszkópos kitolásával foglalta el végleges helyét, nemcsak a tájképen, hanem a világranglista élén is. A vállalat a LinkedInen közölte, hogy a Schipkauban épülő…

04:51 Miért száradt el a cserépből a kertbe… (Agrofórum)

Két évvel ezelőtt szépen növő, cserépben nevelt tuját kiültettem a szabadba, és idén elhalt. Ahogy ástam ki, arra lettem figyelmes, hogy semmi új gyökere nem nőtt a 2 év alatt, ugyanakkora cserép…

07:23 Nemzeti parkban fúrna a Mol (Forbes)

A beruházásra már megvan az engedély, de csak egy baki miatt derült ki a Mol terve.

06:21 Feljelentést tettek Somlai Bálinték, miután… (444.hu)

A Matolcsy-kedvenc Raw csoport cége helyett a korábban Pintér Sándor-érdekeltségű Civillel és egy referenciák nélküli, néhány hónappal korábban alakított céggel szerződtek Varga Mihályék. Utóbbi…

06:03 A csillagfürt látványos, mégsem minden… (Agroinform)

Az elbűvölő csillagfürt csak megfelelő helyen mutatja meg báját. Ismerd meg, milyen talajon és fényviszonyok mellett lesz sikeres, mikor érdemes vetni, mire figyelj a vízzel és melyik része mérgező!

06:39 A Földhöz egész közel is lehetnek olyan… (Infostart)

Ki ne emlékezne a sivatagos bolygóra, aminek az egén két csillag is látható? Mint kiderült, ez már nem is számít annyira tudományos fantasztikumnak.

08:21 A Huawei Mate 90 széria 12 000 nites… (telefonok.hu)

A Huawei bemutatta a Mate 90 szériát, amely három modellel érkezik és az okostelefonos kijelzők eddig nem látott fényerejével próbálja elkápráztatni a felhasználókat. A BOE új tandem OLED…

05:51 2,9 milliós, százezret futott Mercedes, porrá… (Autónavigátor)

Használtteszten egy kimondottan érdekes autó: ez a 2011-ben gyártott Mercedes-Benz C220 CDI a vásárlás után azonnal milliókat kért a szervizben.

05:21 Elég volt városi terepjárókból? Meglepő… (Villanyautósok)

SUV helyett egy vagány ferdehátúval terveznek.

07:51 Kiderült, mit mondott Vinícius a… (Infostart)

A Real Madrid szélsőjére legalább kétmérkőzéses eltiltás vár, miután Isidro Díaz de Mera játékvezető kiállította a Villarreal elleni mérkőzésen.

07:27 Már novemberben nyitnak: 5 közeli karácsonyi… (Drive)

A karácsonyi vásárokra idén sem kell decemberig várni, hiszen több közeli nagyvárosban már november végén megkezdődik az adventi készülődés. A fényekkel feldíszített belvárosokban ekkor már helyi…

06:15 Három üléssorral és villámgyors töltéssel… (Villanyautósok)

Akár heten is elférnek benne.

06:03 Top 100 Ezek a nyertesek az autópiacon (Zöldjárműipar)

A Datahouse adatai szerint idén az első kilenc hónapban 129 ezer 949 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,6 százalékkal többet (11 ezer 973 jármű), mint…

06:15 Nem Ferihegy volt Budapest első nagy… (Drive)

Ma már természetesnek tűnik, hogy Magyarország légi közlekedésének központja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, amit sokan ma is régi nevén, Ferihegyként emlegetnek. Ez azonban nem volt mindig így:…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön