Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

10:33 A Horn cserélhető fejjel teheti… (autopro)

Új, moduláris PKD-szármaró rendszerrel bővítette kínálatát a Horn.

10:33 Gyengül a dollár, esnek az MI-részvények:… (Pénzcentrum)

A demokraták választási sikere után gyengülni kezdett az amerikai dollár, miközben több MI-vállalat részvénye is jelentős veszteséget szenvedett el. A befektetők elsősorban az adatközpontok építését…

10:33 Patkányinvázió Polgáron: eteti a rágcsálókat… (Blikk)

Valóságos patkányinvázió keseríti meg a lakók életét a Hajdú-Bihar megyei Polgáron, ahol az utcán százasával hemzsegnek a kártevők egy lakóház környékén. A szomszédok elmondása szerint a tarthatatlan…

10:33 Már kereshetők az ügynökakták élesedett a… (Infostart)

Mengyílt a nyitottaktak.hu oldal, ahol mintegy 60 ezer egykori ügynök nevét, adatait teszik közzé az 1990 előtti korszakból.

10:33 KSH-adatok érkeztek a lakásfrontról (Infostart)

A fővárosban 59 százalékkal, a megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékkal több lakást építettek, mint 2025 első három negyedévében.

10:27 Pénzéhes unokák ugráltatják a gazdag… (Telex)

A reklám sokakat felháborított, a kritikák zöme szerint érzéketlenség gazdagságot bemutató képsorokkal sokkolni az embereket megélhetési válság idején.

10:27 Az első muszlim szenátor, az első fekete női… (Telex)

Először kerül a szenátusba nyíltan meleg férfi, és megválasztották az első őslakos női kormányzót is.

10:27 Elérhető a nyitottaktak.hu adatbázisa,… (Telex)

Elindult a Nyitott akták honlapja, elérhetővé váltak a levéltárban őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai.

10:27 Megnyíltak az ügynökakták: itt kereshet rá… (ATV)

Hosszú évtizedek várakozása után megnyíltak az ügynökakták. A Tisza Párt egyik legfontosabb ígérete teljesül most.

10:21 Bóka János az ügynökakták megnyitásáról: Újra… (Telex)

A Fidesz frakcióvezetője szerint ez az esemény arra tökéletesen alkalmas, hogy "újra politikai cirkuszt generáljon és elvegye az emberek figyelmét a valóban fontos problémákról."

10:21 "Nem véletlen volt, hogy nem hozták… (SzMo)

Rövid időn belül nyilvánosságra kerül az ügynökakta-adatbázis első része. A kormányfő szerint ma még csak neveket lehet megismerni, később azonban a beszervezési dossziék is elérhetőek lesznek.

10:15 Már biztos, hogy a szentestét is börtönben… (Telex)

Másodfokon is döntöttek az NKA volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról.

10:27 Az első muszlim szenátor, az első fekete női… (Telex)

Először kerül a szenátusba nyíltan meleg férfi, és megválasztották az első őslakos női kormányzót is.

10:27 Simán nyert a georgiai demokrata szenátor,… (444.hu)

Jon Ossoff harcias Trump-ellenes kampánnyal nyert Georgiában, és hiába tagadja elnöki ambícióit, egyre többen az új Obamát látják benne.

10:21 Az Egyesült Államok első muszlim szenátora:… (Infostart)

A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson kedden, és ezzel ő lesz az Egyesült…

09:51 Tragédia a maratonon: 3 kilométerre a céltól… (Blikk)

Szívszorító tragédia történt a New York-i maratonon. A mindössze 24 éves Rachel Apa hónapokon keresztül készült élete első maratonjára, ám a célvonalat már soha nem érhette el. A korábban teljesen…

09:39 Visszafordítottak egy Moszkvába tartó szerb… (Blikk)

Biztonsági ellenőrzés miatt menet közben rendelték vissza Belgrádba az Air Serbia Moszkvába tartó járatát kedd este. A gépen több magas rangú szerb tisztviselő köztük Alekszandar Vulin korábbi…

09:21 A saját anyjával támadták egy reklámban,… (444.hu)

Amy Acton a megélhetési költségekre építő kampányával legyőzte Trump milliárdos jelöltjét, Vivek Ramaswamyt, így ő lesz Ohio első női kormányzója.

09:09 Abdul El-Sayed is győzni tudott, az USA… (444.hu)

Az egyik legkeményebb kampány Michigan államban ment, ahol pár nappal a választás előtt El-Sayed demokrata kihívója is átállt a republikánusokhoz, de ez sem volt elég a progresszív jelölttel szemben.

10:27 Földrengésszerű választási bukás az USA-ban:… (Promotions)

Történelmi bukás az USA-ban: a demokraták átvették az irányítást a Kongresszusban a félidős választásokon. Donald Trump még a biztos republikánus államokat is elbukta.

10:17 A kínaiak V4-es szörnyetege láttán a japán és… (Player)

A kínai Cfmoto olyan superbike-ot villantott a milánói Eicma motorkiállításon, amitől még a Ducati mérnökeinek is feljebb szaladhatott a szemöldöke. A több mint 210 lóerős, 315 km/óránál is gyorsabb…

10:15 Még a fagyok előtt szórd ezt a fák tövére:… (Bien)

Az utolsó fagymentes napok az utolsó esély arra, hogy a fák tövébe olyan tápanyagot juttassunk, ami a téli pihenő alatt lassan beépül a talajba, és tavasszal, amikor a gyökerek újra dolgozni kezdenek,…

10:15 2 ruhaméretet fogyott 7 nap alatt Az… (rtl.hu)

Lola szülése után néhány hónappal költözött be Az Árulók kastélyába, ahova most bevallotta, hogy szorongva indult, ugyanis a szülése után ez volt az első képernyős szereplése. Tartott attól, hogy…

10:15 Tészta életút (egy.hu)

Támogatott tartalom

10:15 Kortárstánctól Max Cooperig: 8 izgalmas… (Hamu és Gyémánt)

Alapvetően nyári ember vagyok, és nehezen viselem a hideggel járó korai sötétedést, valami jót azért a novemberben is lehet találni: ilyenkor egymást érik az izgalmas kulturális programok és…

10:15 Kiderült, hányadik szülött testvér a… (Joy)

Sok cikk foglalkozott már azzal, hogy az elsőszülött testvérek statisztikailag a legsikeresebbek és legokosabbak. De mi a helyzet a humorérzékkel?

10:33 Gyengül a dollár, esnek az MI-részvények:… (Pénzcentrum)

A demokraták választási sikere után gyengülni kezdett az amerikai dollár, miközben több MI-vállalat részvénye is jelentős veszteséget szenvedett el. A befektetők elsősorban az adatközpontok építését…

10:33 KSH-adatok érkeztek a lakásfrontról (Infostart)

A fővárosban 59 százalékkal, a megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékkal több lakást építettek, mint 2025 első három negyedévében.

10:27 A könyv Az aszú-ról (Magyar Mezőgazdaság)

A közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémián bemutatott "Az aszú A tokaji aszú múltja és jelene" című könyv hiánypótló mű, 17 fejezete az aszúval kapcsolatos fontos témaköröket dolgozza fel.

10:27 Új vezetők a Madách Színház és az Új Színház… (Kreatív Online)

Szabó Péter Szilveszter lesz a Madách Színház, Csiby Gergely pedig az Új Színház ügyvezetője január 31-től.

10:27 Nagy a baj az OTP paraguayi befektetésével (Piac és Profit)

November 2-án Paraguay központi bankja szanálási eljárást indított az Ueno Bank ellen, miután az Ueno tőkemegfelelési mutatója a szabályozói minimum 50 százaléka alá esett a pénzügyi kimutatások…

10:21 Egyre kevesebben vásárolnak gombát (Agroinform)

Mi lesz így a termelőkkel?

10:21 Vége a méregdrága jutalékoknak: gyökeres… (Portfolio)

Alapjaiban rendezi át az európai életbiztosítási piacot a költségek radikális leszorítására irányuló szabályozói nyomás és az olcsó digitális versenytársak térnyerése. A folyamat legmarkánsabb példája…

09:57 Könnyebb lesz a Google Meet… (telefonok.hu)

A Google Meet egy régóta várt akadálymentesítési funkciót hoz el a mobilfelhasználók számára: a csempepárosítást. Ez a lehetőség, amely eddig csak az asztali verzióban volt elérhető, jelentősen…

09:21 Frissül a Redmi Book széria, érkezik a… (telefonok.hu)

A Xiaomi bejelentette a Redmi Book 2027-es laptopszériáját, amely a legújabb Intel Core processzorokkal és jelentős akkumulátor-üzemidővel kecsegtet. Két méretben, 14 és 16 hüvelykes kijelzővel…

08:51 Guinness-rekorder akkumulátorral érkezik a… (telefonok.hu)

A Vivo bemutatta legújabb okostelefonját, a Vivo Y600-at, amely egy óriási, 10 000 mAh-s akkumulátorral büszkélkedhet, és ezzel egy Guinness-világrekordot is felállított. A készülék ígéretes üzemidőt…

08:39 Egyre gyorsabban olvad a Föld örökfagyott… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás 156 megfigyelőállomás adatai alapján kimutatta, hogy a Föld számos tartósan fagyott területén egyre mélyebbre hatol a nyári talajfelengedés. Az északi-sarkvidéki helyszínek…

08:21 A Vivo X500 Ultra kamerarendszerének titkai… (telefonok.hu)

Friss szivárgások szerint a Vivo X500 Ultra egy nagyméretű, 200 megapixeles telefotó kamerát kaphat, miközben a fő szenzor felbontása várhatóan 50 megapixelre csökken. Ez a konfiguráció jelentős…

07:33 A Google megengedi az iskoláknak a… (Telex)

Chris Phillips, a Google oktatásért felelős alelnöke azzal indokolta a kereső korlátozását, hogy a keresés és a mesterséges intelligencia mára szorosan összekapcsolódott.

07:15 A mesterséges intelligencia áttörést hozhat… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás szerint a mesterséges intelligencia jelentősen javíthatja a három-négy héttel előre készített időjárás-előrejelzések megbízhatóságát. A kutatók olyan módszert fejlesztettek…

10:33 A Horn cserélhető fejjel teheti… (autopro)

Új, moduláris PKD-szármaró rendszerrel bővítette kínálatát a Horn.

10:27 Olcsóbb lett az egyik üzemanyag! Ekkora most… (Autónavigátor)

Még tovább nőtt a 95-ös benzin és a gázolaj átlagára közötti differencia, így szerdán már 90 forintnál is nagyobb az eltérés. Íme a módosítás pontos összege és az aktuális átlagárak!

09:57 Allroad ultra hajtást kapott az Audi A6… (Autószektor)

Az ultra technológiával ellátott quattrót az A6 allroad V6 TDI (220 kW ) és az A6 allroad e-hybrid (270 kW) modellekben alkalmazzák, így folyamatosan rendelkezésre állnak az összkerékhajtás előnyei,…

09:51 Luka Dončić elárulta, miért lehet… (nbanews.hu)

Luka Dončić nemcsak újabb kiemelkedő teljesítménnyel vezette győzelemre a Los Angeles Lakerst, hanem a Miami Heat elleni mérkőzés után külön is kiemelte egyik új csapattársa szerepét. A szlovén…

09:45 Forma1: ennyi volt, Esteban Oconból már… (Telex)

Már a 2026-os szezont sem viszik végig vele. Múlt héten került összetűzésbe a csapatfőnökkel, és a gumiválasztást is kritizálta.

09:45 Fellázadt a jégkorongvilág: nem akarnak… (Blikk)

Óriási botrány fenyegeti a nemzetközi jégkorongsportot. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) múlt heti határozatában kimondta, hogy az orosz válogatottakat vissza kell engedni a világversenyekre. A…

08:57 Már a flottavásárlók sem félnek a kínai… (Autónavigátor)

Gyakorlatilag hónapról hónapra egyre nagyobb piaci részesedést érnek el a kínai gyártók az európai újautó-piacon, a folyamat pedig nemcsak a magánvásárlóknak köszönhető, hanem a céges ügyfeleknek is.

06:45 Matek feladat: 3+3×3=? Számold ki fejben,… (MeMedia)

Három hármas, két művelet. Az egyik legrövidebb feladvány, és mégis meglepően sokan elrontják.

06:45 Áll a bál: ártatlan embereket vádolnak… (Médiapiac)

Súlyos botrányt okoznak Nagy-Britanniában az üzletekben alkalmazott, mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő rendszerek. Több ártatlan vásárlót tévesen bolti lopással gyanúsítottak meg,…

07:03 Ma megnyílnak az ügynökakták, tízezrek neve… (SzMo)

Magyar Péter részvételével egy sajtónyilvános eseményen élesítik az oldalt a levéltárban. A felületen a hálózati személyek alapadatai mellett az eredeti dokumentumok másolatai is megtekinthetők…

07:21 Hogyan lehet felismerni a sztrókot? Négy… (Blikk)

A sztrók, vagyis az agyvérzés az egyik legveszélyesebb egészségi vészhelyzet, amely évente több tízezer embert érint, és a felnőttkori halálozás egyik vezető oka. Ennek ellenére sokan nem ismerik fel…

07:51 Reagált a virológus a budapesti… (ATV)

Egyetlen hét alatt öt új majomhimlő-fertőzöttet regisztráltak Budapesten. Rusvai Miklós virológus a kockázatokról és a terjedésről nyilatkozott lapunknak.

06:45 Diófád van? Rengeteg a lehullott levél? Ne… (Agroinform)

A diófa lehullott levelei nemcsak őszi teendőt jelentenek, hanem többféle módon is hasznosíthatók. Megmutatjuk, mire figyelj a gyűjtésnél, a tárolásnál és a felhasználásnál.

06:51 Kvíz: meg tudod mondani, melyik országokban… (Promotions)

Felkészültél egy jó kis földrajz kvízre?

07:33 Donald Trump megszólalt a választási vereség… (SzMo)

Az elnök a félidős választás után jelezte, együttműködik a Kongresszusban többségbe kerülő demokratákkal, de nem fél vétóval élni. A kudarcért saját pártja jelöltjeit okolja.

09:21 Itt vannak a 13. havi nyugdíj feltételei 2027… (Infostart)

Egyszerre két feltételnek kell teljesülnie.

07:03 Ma jelentős lépés történik a magyar… (Blikk)

Ma jelentős lépés történik a magyar történelem egyik legvitatottabb fejezetének feltárásában: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) nyilvánosságra hozza több tízezer egykori ügynök…

09:51 Magyar Péter: Mindenki méltósággal és… (Telex)

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója a helyszínen mutatta meg a 6-os kartonokat, a beszervezési naplókat, a munkadossziékat és a mágnesszalagokat. 50-60 ezer olyan név lesz megismerhető mától,…

07:51 Reagált a TASZ a Hír TV munkatársainak… (Demokrata)

"Különösen aggasztó, amikor a jelenlegi házelnök egyetlen újságíró szabályszegése miatt teljes szerkesztőségek kizárását helyezi kilátásba" írta a jogvédő szervezet.

07:05 Félidős választások, végeredmény Mindkét… (Infostart)

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve…

06:39 Óriási demokrata győzelem: a Kongresszus… (SzMo)

Visszavette az irányítást a Szenátusban és a Képviselőházban a Demokrata Párt a keddi félidős választáson. A törvényhozási siker mellett történelmi győzelmek születtek a kulcsfontosságú kormányzói…

08:57 Félidős választás a tőzsdén: gyengül a… (Telex)

A republikánus képviselő- és szenátorjelöltek mellett a félidős választások nagy veszteseinek a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek és befektetőik tűnnek.

08:45 "A választásokba beavatkozó űrlézereim most… (SzMo)

A világ leggazdagabb embere a félidős választási eredményekre reagálva egy friss dokumentumfilm állítására utalt vissza. Ashley St. Clair, Musk exbarátnője szerint ugyanis a milliárdos korábban azzal…

08:33 Vizsgálat a Trump család pénzügyeiről és… (444.hu)

A Kongresszus mindkét házának elfoglalásával a demokraták sok lehetőséget kapnak, hogy megnehezítsék Trump elnöki ciklusának utolsó két évét.

07:57 Több száz drónnal és rakétákkal támadta… (Telex)

Három ukrán hőerőmű leállt, Kijevben rendkívüli áramszüneteket vezettek be. Zelenszkij szerint egy segélyosztó központ elleni korábbi támadásban legalább 33 ember meghalt.

08:03 Obama kijelölte, mivel kezdjen a Demokrata… (SzMo)

A volt amerikai elnök a félidős választások után bejelentette, hogy a demokraták feladata most a további károk megelőzése. A továbbra is egyértelmű vezető nélküli párt a vártnál jóval erősebben…

07:21 Hogyan lehet felismerni a sztrókot? Négy… (Blikk)

A sztrók, vagyis az agyvérzés az egyik legveszélyesebb egészségi vészhelyzet, amely évente több tízezer embert érint, és a felnőttkori halálozás egyik vezető oka. Ennek ellenére sokan nem ismerik fel…

06:51 Kvíz: meg tudod mondani, melyik országokban… (Promotions)

Felkészültél egy jó kis földrajz kvízre?

07:51 Harangozó Gyula keményen nekiment Ókovács… (Blikk)

Kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Állami Operaház működésével és a napokban leváltott főigazgatóval, Ókovács Szilveszterrel szemben Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművész, az Operaház Örökös…

07:21 Súlyos fülfertőzést kapott a kirándulás során… (Promotions)

A gyulladás következtében a férfi kómába esett.

06:45 "Nem akartam elhinni, hogy ennyire hülyének… (Bien)

Van, amikor utólag már nevetünk azon, hogy valaki milyen átlátszó hazugsággal próbált megvezetni minket.

07:45 Előbb volt jogosítványa repülőre, mint autóra… (rtl.hu)

Mindössze 20 éves volt Nathalia, a vasárnap Floridában lezuhant magánrepülő másodpilótája. Már 17 évesen repülőgépet vezetett, 18 évesen kereskedelmi pilótaengedélyt szerzett, és 1300 órányi repülési…

08:09 Nem a spenót vagy a brokkoli: ez az olcsó… (Femcafe)

Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.

06:45 Áll a bál: ártatlan embereket vádolnak… (Médiapiac)

Súlyos botrányt okoznak Nagy-Britanniában az üzletekben alkalmazott, mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő rendszerek. Több ártatlan vásárlót tévesen bolti lopással gyanúsítottak meg,…

06:45 Diófád van? Rengeteg a lehullott levél? Ne… (Agroinform)

A diófa lehullott levelei nemcsak őszi teendőt jelentenek, hanem többféle módon is hasznosíthatók. Megmutatjuk, mire figyelj a gyűjtésnél, a tárolásnál és a felhasználásnál.

08:27 Nem akármilyen hideg jön Magyarországra:… (Agrárszektor)

A legfrissebb előrejelzés szerint a következő napokban megérkeznek a fagyok Magyarországra. Sokaknak ajánlott most körülnéznie a teraszon, hogy miket érdemes bent átteleltetniük - írta meg az…

08:51 Tisza-kormány: ma megnyílnak az ügynökakták,… (Portfolio)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján két esemény határozhatja meg a belpolitikai napirendet: reggel kilenc órakor ismét összeül az Országgyűlés, ahol többek között…

08:57 Hiába a kilométeres dugók az M1-esen, mégsem… (Pénzcentrum)

Bár az M1-es autópálya több mint egy éve tartó felújítása miatt mindennaposak a többórás torlódások, sem az utazók, sem a fuvarozók nem pártoltak át tömegesen a vasútra. Az adatokból jól látszik, hogy…

08:45 Már igényelhető az Erste Wekerle Plusz… (Biztos Döntés)

Az Ersténél már október 29. óta lehet regisztrálni a Wekerle Plusz hitelre, 2026. november 4-től pedig igényelhető is az új konstrukció. Mutatjuk, mit kínál a bank.

08:45 Reagáltak a tőzsdék Trump pártjának bukására,… (Forbes)

Jelentős eladási hullámot indított el a nemzetközi részvénypiacokon a demokraták amerikai félidős választáson elért előretörése. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülésétől…

08:51 Guinness-rekorder akkumulátorral érkezik a… (telefonok.hu)

A Vivo bemutatta legújabb okostelefonját, a Vivo Y600-at, amely egy óriási, 10 000 mAh-s akkumulátorral büszkélkedhet, és ezzel egy Guinness-világrekordot is felállított. A készülék ígéretes üzemidőt…

07:15 A mesterséges intelligencia áttörést hozhat… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás szerint a mesterséges intelligencia jelentősen javíthatja a három-négy héttel előre készített időjárás-előrejelzések megbízhatóságát. A kutatók olyan módszert fejlesztettek…

08:21 A Vivo X500 Ultra kamerarendszerének titkai… (telefonok.hu)

Friss szivárgások szerint a Vivo X500 Ultra egy nagyméretű, 200 megapixeles telefotó kamerát kaphat, miközben a fő szenzor felbontása várhatóan 50 megapixelre csökken. Ez a konfiguráció jelentős…

09:21 Frissül a Redmi Book széria, érkezik a… (telefonok.hu)

A Xiaomi bejelentette a Redmi Book 2027-es laptopszériáját, amely a legújabb Intel Core processzorokkal és jelentős akkumulátor-üzemidővel kecsegtet. Két méretben, 14 és 16 hüvelykes kijelzővel…

09:57 Könnyebb lesz a Google Meet… (telefonok.hu)

A Google Meet egy régóta várt akadálymentesítési funkciót hoz el a mobilfelhasználók számára: a csempepárosítást. Ez a lehetőség, amely eddig csak az asztali verzióban volt elérhető, jelentősen…

08:39 Egyre gyorsabban olvad a Föld örökfagyott… (PlanetZ)

Egy új nemzetközi kutatás 156 megfigyelőállomás adatai alapján kimutatta, hogy a Föld számos tartósan fagyott területén egyre mélyebbre hatol a nyári talajfelengedés. Az északi-sarkvidéki helyszínek…

07:33 A Google megengedi az iskoláknak a… (Telex)

Chris Phillips, a Google oktatásért felelős alelnöke azzal indokolta a kereső korlátozását, hogy a keresés és a mesterséges intelligencia mára szorosan összekapcsolódott.

07:21 Kiszorítják a lassú autósokat a belső sávból:… (Autószektor)

A rendszeresen autópályán közlekedők pontosan ismerik azt a helyzetet, amikor a legbelső sávban indokolatlanul lassan haladó járművek megtörik a forgalom ritmusát. A túlzottan alacsony sebesség…

07:21 Bolondtornyok magasodnak az Alföldön, kevesen… (Drive)

Mezőhegyes határában különös, téglából épült tornyok magasodnak, amelyekről első pillantásra nehéz megállapítani, milyen célt szolgálhattak. A helyiek csak bolondtornyoknak nevezik őket, történetük…

06:39 "Ki is ez a kölyök?" többen kihátráltak a… (Racingline)

Toto Wolff felidézte, milyen következményekkel járt a Mercedes számára az a döntés, hogy F1-es ülést adnak Kimi Antonellinek.

08:57 Már a flottavásárlók sem félnek a kínai… (Autónavigátor)

Gyakorlatilag hónapról hónapra egyre nagyobb piaci részesedést érnek el a kínai gyártók az európai újautó-piacon, a folyamat pedig nemcsak a magánvásárlóknak köszönhető, hanem a céges ügyfeleknek is.

08:57 Varga Barnabás a Real, Orban Willi a City… (Infostart)

És még csak választani sem kell, egymást követi a két BL-mérkőzés. Mutatjuk a szerdai tévés sportkínálatot!

08:03 Lassabb volt a Moto2-eseknél, de nem csak ez… (Racingline)

Francesco Bagnaia továbbra sem találja a magyarázatot szenvedésére, amely Sepangban drasztikus visszaesésben mutatkozott meg.

08:03 Azonnali pilótacsere a Forma-1-ben (Infostart)

Esteban Ocon helyett Rafael Camara versenyez a Haas csapat egyik autójával a Forma-1-es szezon következő állomásán, a hétvégi Brazil Nagydíjon.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön