Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

12:24 Katasztrófaövezetté nyilvánították az egyik… (Roadster)

A heves esőzések kiterjedt áradásokat okoztak.

12:24 Athénban összeomlott egy épület, eddig két… (Telex)

Az egyik áldozat egy amerikai turista volt. Többeket még keresnek.

12:24 Motoros felvonulást tartanak a mellrák elleni… (Magyar Hírlap)

Rózsaszínbe öltözött motorosok vonulnak végig a mellrák elleni küzdelem jegyében ma Budapesten.

12:24 Mindenki lefagyott, senki sem akarta elhinni,… (Promotions)

Mindenki ledöbbent, mikor kiderült, hogy ki esett ki.

12:24 Megszületett a döntés: jövőre már rövidebbek… (Igényesférfi.hu)

A Nemzetközi Automobil Szövetség döntése értelmében 2027-től 305-ről 290 kilométerre csökken a Forma1-es futamok minimális versenytávja.

12:24 Gáspár Sándor: "még nincsen kész a leltár" (Infostart)

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most…

12:18 A Loupe Színházi Társulás nemet mondott a… (Librarius)

A Loupe Színházi Társulás ugyanakkor egyértelművé tette, hogy saját döntését nem tekinti általános mércének.

12:12 Megszólalt a tiszás képviselőnő, aki a… (SzMo)

Schummer Orsolya szerint képviselőtársa kérésére nyúlt a szavazógéphez a vitatott parlamenti voksoláson. A Mi Hazánk által közzétett videó miatt fegyelmi vizsgálat indítását kezdeményezték.

12:06 Hatalmas változás történt a budapesti Madách… (Infostart)

Elkészült a Madách tér Rumbach Sebestyén utca felőli végének forgalomcsillapítása: ahol nem is olyan rég még autók parkoltak, ott most köztér van teraszokkal és növényekkel.

12:00 Hát ez meg milyen kutya? Új taggal bővült a… (Blikk)

Amikor az ember mentő- vagy keresőkutyára gondol, valahogy automatikusan egy német juhászkutya jelenik meg a szeme előtt, esetleg a szakavatottabbak esetében egy belga juhász. A Pest Vármegyei Kutató…

11:54 "Vannak személyek, akik érinthetetlenek" -… (SzMo)

A színész-aktivista nyílt levélben sürgette a miniszterelnököt az elszámoltatási ígéretek betartására. Szerinte a volt kormányfő felelősségét is vizsgálni kellene az aranykonvoj ügyében.

11:48 Mi Hazánk Mozgalom: ma tartják a… (Infostart)

Ma tartja 5. kongresszusát a Mi Hazánk Mozgalom; a budapesti tanácskozáson pártelnököt, alelnököket választ a több száz küldött.

11:12 Sulyok Tamás kedvéért kölcsönkértek egy… (SzMo)

Az államfő hivatala visszaszolgáltatta a kaposvári múzeumnak a Medgyessy olvas című alkotást. A megállapodás eredetileg három és fél évre szólt, így a festmény jóval a határidő lejárta előtt tér…

11:12 Kapitány István nagy szerelméről és… (Infostart)

Közösségi oldalán jelentkezett Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, aki Vitézy Dávidot is megemlítette nagy szenvedélye kapcsán.

12:18 Athénban összeomlott egy épület, eddig két… (Telex)

Az egyik áldozat egy amerikai turista volt. Többeket még keresnek.

12:12 Republikánus és demokrata szenátorok együtt… (444.hu)

A 14 szenátor levele szerint Putyin részvétele gyengítené Moszkva nemzetközi elszigetelését.

11:30 Elszabadult a mesterséges intelligencia:… (Demokrata)

Júliusban a Hugging Face nevű platform rendszerébe szivárogtak be AI-modellek által irányított algoritmusok.

10:48 Katasztrófával sújtotta övezetnek… (Telex)

Harminc centi eső esett két nap alatt.

10:36 Itt a baj, az OpenAI mesterséges… (Infostart)

Az OpenAI mesterséges intelligenciája 53 alkalommal felhasználók által feltöltött képeket helyezett el online platformokon. A vállalat közlése szerint a képekhez vezető hivatkozások nem voltak…

10:12 Váratlan közvélemény-kutatási eredmény: erre… (Demokrata)

Ez a legrosszabb eredmény, amit az intézet valaha mért a pártnak ebben a tartományban.

10:06 Óvodás gyermekekkel fajtalankodott az… (Demokrata)

A férfi az új tanév kezdetére már egy újabb oktatási intézményben szerzett állást.

12:24 Katasztrófaövezetté nyilvánították az egyik… (Roadster)

A heves esőzések kiterjedt áradásokat okoztak.

12:24 Mindenki lefagyott, senki sem akarta elhinni,… (Promotions)

Mindenki ledöbbent, mikor kiderült, hogy ki esett ki.

12:24 Megszületett a döntés: jövőre már rövidebbek… (Igényesférfi.hu)

A Nemzetközi Automobil Szövetség döntése értelmében 2027-től 305-ről 290 kilométerre csökken a Forma1-es futamok minimális versenytávja.

12:18 3 kérdés, amit tegyél fel a próbafülkében,… (Bien)

Három egyszerű kérdés, amit érdemes feltenned magadnak a próbafülkében, mielőtt megveszel egy új pulóvert így könnyebben elkerülheted a felesleges vásárlásokat.

12:18 Anne Hathaway babapocakja már óriási, a… (Glamour)

Anne Hathaway hamarosan életet ad harmadik gyermekének - ezt nyugodtan kijelenthetjük friss fotóit látva. A 43 esztendős színésznőt óriási babapocakkal kapták lencsevégre a fotósok New York utcáin.

12:12 Öt hazai borvidék, amit látnod kell az ősszel (egy.hu)

Az ősz, különösen a szeptember az egyik kedvenc időszakom. Ilyenkor a napsugarak még melegen simogatják az ember arcát, a természet pedig ezernyi színben pompázik. A lélekemelő kirándulások mellett…

12:00 Megválaszották a világ legjobb spáit,… (Roadster)

Termálbarlang, több ezer négyzetméteres wellnessközpont és repülőtéri spa is bekerült a World Spa Awards 2026-os nemzetközi díjazottjai közé.

12:18 Üzemanyagárak elszabadulása: megnőtt a… (Növekedés)

Az üzemanyagárak emelkedése növelte a használt elektromos autók iránti keresletet Németországban.

12:12 VKF: Felül kell vizsgálni a hároméves… (HR Portál)

Felül kell vizsgálni a korábban megkötött hároméves bérmegállapodást a makrogazdasági körülmények és tényadatok változása miatt - közölte a szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán…

12:12 Stabilcoin juthat a humanitárius… (ProfitLine)

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az Ensz…

12:12 Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a… (Piac és Profit)

Váratlanul jelentkező műszaki hibákkal, a megfelelő szakember megtalálásával, magas költségekkel és kontár munkával is meg kell küzdeniük a magyaroknak, ha otthoni vészhelyzet adódik. A Redion…

12:00 Kiderült, hogy ki az új Miami Vice filmben a… (Médiapiac)

Gyűlnek a nevek az új Miami Vice filmhez: a már korábban beharangozott produkcióval kapcsolatban immár nemcsak a főszereplők személye nyilvános - már a főgonosz is megvan.

12:00 A Binance leuralja a kriptoadatokat is:… (BitcoinBázis)

A CoinMarketCap felvásárolta a kriptoadat-piac utolsó jelentős független szereplőjét. A Binance tulajdonában lévő aggregátor szeptember 24-én megerősítette, hogy lezárta a CoinGlass a…

12:00 Új kartellekre csap le a versenyhatóság: 250… (Növekedés)

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma…

11:54 Oppo Find X9 Ultra: a kínai csúcsragadozó… (telefonok.hu)

Az Oppo Find X9 Ultra egy igazi erőgép, amely a mobilfotózás és a teljesítmény terén is a piac élvonalát képviseli. De vajon érdemes-e a kínai verziót választani a jelentős árelőnyért cserébe,…

11:30 A Föld nem feltétlenül áll helyre a… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a globális felmelegedési határértékek átmeneti túllépése is tartós változásokat okozhat az óceánokban és a permafrosztban. A tudósok szerint nemcsak az számít, milyen magasra…

11:18 Az iPhone Duo, avagy az Apple jövője John… (telefonok.hu)

Az Apple új vezérigazgatója, John Ternus egyértelmű jelzést adott arról, melyik iPhone-ra fókuszál most a cég, és ez nem más, mint az összehajtható iPhone Duo. Ez a lépés nem csupán egy új modell…

10:48 A Huawei Kirin 9050 Pro és az amerikai… (telefonok.hu)

A Huawei bemutatta a Kirin 9050 Pro chipet, melyet állítása szerint amerikai komponensektől mentesen fejlesztett. Ez az új generációs processzor, a Mate XT 2-ben debütált, és a LogicFolding…

09:54 Oppo Enco X4: Prémium hang, AI fordítás és… (telefonok.hu)

Az Oppo Enco X4, a legújabb prémium vezeték nélküli fülhallgató, a Find X10 szériával és az Oppo Watch S2-vel egy időben debütált Kínában. A készülék Dynaudio hangzással, továbbfejlesztett…

09:24 A Pixel 11 blueprint háttérképek belülről… (telefonok.hu)

A Google friss, blueprint-stílusú háttérképeket adott ki a Pixel 11 szériához, amelyek betekintést engednek a készülék belső felépítésébe, ráadásul ingyenesen elérhetők.

08:48 A Google Pixel Buds Pro 2 és más Pixel… (telefonok.hu)

A Google nemrég bemutatott Olive színű Pixel Buds Pro 2 fülhallgatója, valamint a legújabb Pixel 11 okostelefonok és kiegészítőik jelentős árcsökkenéssel érhetők el. Ezek az akciók különösen vonzóvá…

12:18 Felháborította az ukrán futballválogatottat,… (Telex)

Az ukrán csapat hazai pályán, a Puskás Arénában győzte le a magyart, de a mérkőzés nem csak emiatt marad emlékezetes.

12:06 MotoGp: megvan, hol helyettesítik a Magyar… (Autószektor)

Fotó: Balaton Park A menetrendben két új város szerepel, Buenos Aires a Balaton Park Cirucit helyét veszi át, míg az Ausztrál Nagydíjat Adelaide-ben rendezik meg Phillip Island helyett. A március…

11:54 Alonso kárt akart tenni a Honda-motorban? a… (Racingline)

Eléggé érdekes dolgokat csinált a pilótafülkében a kétszeres világbajnok, aki az időmérő után azon viccelődött, hogy a hibája miatt nem került pole-ba.

11:48 Miért tartanak sokan kék fényű zseblámpát az… (Autószektor)

Olaszul olvastam a tendenciáról, nevezetesen, hogy sokan kék fényű zseblámpát tartanak az autójukban. És amikor bepötyögtem a cikkem címét, ugrott be egy tv-műsor: a Kékfény. A Kék Fény 1965.…

11:48 "Tiszteletlenek voltak" ezért robbant ki a… (Blikk)

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának nyitányán. A mérkőzés végén elszabadultak az indulatok a Puskás Arénában. A vendégek ezt is felemlegették a…

11:30 Manchester City-ügy: pontlevonás, kizárás,… (Infostart)

Egyelőre felmérhetetlen annak a botránynak a végkimenetele, amely a Manchester City körül kirobbant. A Goal az Athletic anyagára épített elemzése szerint a súlyos, akár kieséssel fenyegető…

11:18 Többen kaphatnak pénzt otthoni akkura (Villanyautósok)

A Villanyóra 351. adásában Tibor és Szöcske kettő vendéget is

08:48 Így szexeltek a honfoglaló magyarok (WMN)

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

08:38 Nemsokára jön a napfelkelte! Parázs… (Most Hír)

Ismét üzent a miniszterelnök a Legfőbb Ügyészségnek: Magyar Péter pénteken Facebook-posztban kérte számon a vádhatóságon több, az előző kormányhoz köthető ügyben a valódi főszereplők kihallgatását.…

08:48 Bámulatos lyukfelhő rajzolódott ki pénteken… (Telex)

A műholdképen is lehetett látni a jelenséget, amit általában egy repülő okoz.

09:54 Horror a tengeren: vízbe dobták a kisfiút,… (Demokrata)

Mindössze két nap alatt nyolc migránshajó érte el Lanzarote partjait.

08:56 Fekete-Győr András Várkonyi Andreának üzent:… (SzMo)

A politikus szerint a milliárdos üzletember nem bújhat a munkavállalói mögé a hatósági vizsgálatok elkerüléséért. Fekete-Győr hozzátette: ha kell, az utcán is kiállnak a teljes körű elszámoltatás…

08:30 Tóth Balázs önkritikusan beszélt az ukránok… (rtl.hu)

Nehéz éjszakája volt a magyar labdarúgó-válogatottnak, miután 1-0-s vereséget szenvedett Ukrajna ellen a Nemzetek Ligájában. A pályán történtekről és a vegyes érzelmekről Szabó Szilárd, az RTL…

08:30 Új önkéntes tartalékos szolgálati igazolvány,… (Adózóna)

2026. szeptember 25-én, a Magyar Közlöny 2026. évi 138. számában egy rendelet és 32 határozat jelent meg.

10:00 Egy emberszabású csücsült a tiszafüredi férfi… (Infostart)

Fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy Magyarországra csempészett tigriskölyköt foglaltak le - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

09:06 Forma1, tenisz, kerékpár és labdarúgás is… (Infostart)

Lesz miből válogatnia a sport szerelmeseinek, hiszen a televízióban már-már a bőség zavara lesz tapasztalható a közvetítésekben. Mutatjuk a részleteket.

08:42 Belehúzott a forint pénteken, így áll a… (Most Hír)

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

10:42 Ételek, amelyeket nem szabad macskáknak és… (146.hu)

Néhány, az emberek által fogyasztott étel súlyos egészségügyi problémákat okozhat a háziállatoknál. Ilyenek például a csokoládé, a gomba, a szőlő, a hagyma, a kolbász és...

09:54 Horror a tengeren: vízbe dobták a kisfiút,… (Demokrata)

Mindössze két nap alatt nyolc migránshajó érte el Lanzarote partjait.

08:30 Öten fulladtak bele a folyóba (Infostart)

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába.

10:12 Váratlan közvélemény-kutatási eredmény: erre… (Demokrata)

Ez a legrosszabb eredmény, amit az intézet valaha mért a pártnak ebben a tartományban.

09:24 Kiterjed a háború Jemenben (Infostart)

Általános mozgósításra szólított fel pénteken az Irán-barát húszi lázadókkal szemben Rasad al-Alimi, a jemeni elnöki tanács vezetője.

08:48 Most nem volt magyar vétó, Ukrajna 6,6… (Infostart)

Megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna támogatására.

08:30 Trump a Bloomberg szerint Moszkvába küldte… (444.hu)

Az amerikai elnök személyes találkozót sürgetett Zelenszkij és Putyin között, az ukrán elnöki hivatal azonban tagadja, hogy a moszkvás javaslat elhangzott volna.

10:06 Óvodás gyermekekkel fajtalankodott az… (Demokrata)

A férfi az új tanév kezdetére már egy újabb oktatási intézményben szerzett állást.

08:48 Így szexeltek a honfoglaló magyarok (WMN)

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

08:48 "Nem volt közük a meccshez" Szoboszlai… (Promotions)

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

09:24 "A szívem máshol szeretne lenni" - Könnyes… (Promotions)

Két dudás nem fér meg egy csárdában.

08:36 Sorsolással döntötték el, kik végezzék ki… (Hamu és Gyémánt)

1989. december 25-én, miközben Európa nagy részén a karácsonyt ünnepelték, Romániában kivégezték Nicolae Ceauescut és feleségét, Elenát. A kommunista diktátor 24 évnyi hatalma mindössze néhány nap…

10:42 6 mindennapi szokás, ami súlyosan károsítja a… (Joy)

A rossz hír az, hogy az alábbi listának pontjaiban sajnos mindannyian könnyedén bűnösek lehetnünk, és ennek egy fontos szervünk láthatja a kárát.

09:42 Magas szemnyomás: ezek a jelek utalhatnak… (EgészségKalauz)

A magas szemnyomás sokáig sem fájdalmat, sem látásromlást nem okoz, miközben észrevétlenül veszélyeztetheti a látóideget. Mutatjuk, mely jelek igényelnek azonnali ellátást, és miért fontos…

09:18 Kis előszoba ízléses otthon: így csinálj… (Bien)

Egy méter szélesség, másfél méter mélység, és máris ott a probléma: hova tegyük a cipőket, a kabátokat, a kulcsot, a postát?

08:30 Új önkéntes tartalékos szolgálati igazolvány,… (Adózóna)

2026. szeptember 25-én, a Magyar Közlöny 2026. évi 138. számában egy rendelet és 32 határozat jelent meg.

09:30 Előkerült a húsleves több évszázados… (Agrofórum)

A húsleves a 18. században már a magyar paraszti konyhában is ismert volt, bár a drága alapanyagok miatt alighanem ritkán készíthették.

09:18 Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros… (Privátbankár)

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.

09:14 Aggasztó előrejelzés: egyszerre öt trópusi… (Portfolio)

Miközben az Atlanti-óceánon a jelenlegi szezonban szokatlan nyugalom honol, a Csendes-óceán nyugati medencéjében rendkívüli az aktivitás. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a következő…

09:42 Razzia indult Európában: döbbenet, milyen… (Agrárszektor)

Az Europol egy belga hatóságok által vezetett nagyszabású műveletet támogatott egy bűnszervezet ellen, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy hamisított okmányokat és manipulált mikrochipeket használtak az…

09:42 Megőrülnek a vevők ezekért a használt… (Pénzcentrum)

Az üzemanyagárak emelkedése növelte a használt elektromos autók iránti keresletet Németországban, ami az ilyen járművek maradványértékének emelkedésében és értékesítési idejük csökkenésében is…

09:18 Pablo, a kölyöktigris után ezúttal… (Pénzcentrum)

Fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy Magyarországra csempészett tigriskölyköt foglaltak le - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

08:36 Egyre zöldebbek az észak-amerikai… (PlanetZ)

Az északkelet-amerikai hegyvidékek alpesi területeinek nagy része látványosan zöldebbé vált az elmúlt négy évtizedben. A kutatók szerint azonban a növényzet terjedése veszélyeztetheti a hideg, szeles…

09:54 Oppo Enco X4: Prémium hang, AI fordítás és… (telefonok.hu)

Az Oppo Enco X4, a legújabb prémium vezeték nélküli fülhallgató, a Find X10 szériával és az Oppo Watch S2-vel egy időben debütált Kínában. A készülék Dynaudio hangzással, továbbfejlesztett…

09:24 A Pixel 11 blueprint háttérképek belülről… (telefonok.hu)

A Google friss, blueprint-stílusú háttérképeket adott ki a Pixel 11 szériához, amelyek betekintést engednek a készülék belső felépítésébe, ráadásul ingyenesen elérhetők.

11:30 A Föld nem feltétlenül áll helyre a… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a globális felmelegedési határértékek átmeneti túllépése is tartós változásokat okozhat az óceánokban és a permafrosztban. A tudósok szerint nemcsak az számít, milyen magasra…

10:48 A Huawei Kirin 9050 Pro és az amerikai… (telefonok.hu)

A Huawei bemutatta a Kirin 9050 Pro chipet, melyet állítása szerint amerikai komponensektől mentesen fejlesztett. Ez az új generációs processzor, a Mate XT 2-ben debütált, és a LogicFolding…

08:48 A Google Pixel Buds Pro 2 és más Pixel… (telefonok.hu)

A Google nemrég bemutatott Olive színű Pixel Buds Pro 2 fülhallgatója, valamint a legújabb Pixel 11 okostelefonok és kiegészítőik jelentős árcsökkenéssel érhetők el. Ezek az akciók különösen vonzóvá…

11:18 Az iPhone Duo, avagy az Apple jövője John… (telefonok.hu)

Az Apple új vezérigazgatója, John Ternus egyértelmű jelzést adott arról, melyik iPhone-ra fókuszál most a cég, és ez nem más, mint az összehajtható iPhone Duo. Ez a lépés nem csupán egy új modell…

08:30 Tóth Balázs önkritikusan beszélt az ukránok… (rtl.hu)

Nehéz éjszakája volt a magyar labdarúgó-válogatottnak, miután 1-0-s vereséget szenvedett Ukrajna ellen a Nemzetek Ligájában. A pályán történtekről és a vegyes érzelmekről Szabó Szilárd, az RTL…

09:06 Változhat bármi, Orbán Viktor rajongása a… (Blikk)

Orbán Viktor futball iránti rajongása sosem volt titok a nyilvánosság előtt, és bár több hazai klubbal is szimpatizál, első számú kedvence mindig is a magyar válogatott volt. Mind ezek ellenére, sokak…

11:48 "Tiszteletlenek voltak" ezért robbant ki a… (Blikk)

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának nyitányán. A mérkőzés végén elszabadultak az indulatok a Puskás Arénában. A vendégek ezt is felemlegették a…

10:00 "Fel kellett vennünk a harcot" - Bolla… (Blikk)

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának nyitányán a Puskás Arénában. A feszült hangulatú mérkőzés után Tóth Balázs, Csongvai Áron, az újonc Tóth Milán…

09:36 "Sötétedés után látni érdekes arcokat" … (Blikk)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az MTK labdarúgócsapatának kapusa, Demjén Patrik egy borzasztó félreértés következtében menekülés közben eltörte a lábát a lakóparki lakóházában. A Blikk stábja…

09:24 Verstappen sem ússza meg a rajtbüntetést (Racingline)

Max Verstappen kijelentette, előbb-utóbb őt is hátra fogják sorolni motorelemcsere miatt, a bakui problémáinak hátteréről is beszélt.

09:06 Tóth Balázs: Nagyon csalódottak vagyunk, mert… (Telex)

A magyar válogatott kapusa nagyot védett, de utólag már látja, hogy az sem ért semmit, mert azért nem jár pont.

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön