Oldal.info

Ajánló

Tanfolyamkereső

Ajánló

06:36 Franciaországban betiltják a közösségi médiát… (Kontroll.hu)

A francia törvényhozók kedden megszavazták a 15 év alatti fiatalok közösségi média-használatának betiltását, így Franciaország az Európai Unió első országa lett, amely ilyen korhatárt vezet be.…

06:36 Bud Spencer filmek kapcsán adott ki fontos… (Médiapiac)

A humor és a pofonokba csomagolt igazságosztás utánozhatatlan mestere ismét szolgálatba áll. Július 30-tól csütörtök esténként 21 órától a Duna műsorán látható Bud Spencer legendás Piedone-sorozata,…

06:36 Magyar kardiológus mentette meg egy utas… (EgészségKalauz)

A gépnek Marseille-ben kellett kényszerleszállást végrehajtani.

06:36 Ez a tengeri emlős évszázadokig él a jeges… (Magyar Hírlap)

Mi lehet a hosszú élet titka?.

06:36 LSD-t kért a halálos ágyán a 20. század egyik… (Hamu és Gyémánt)

A halálos ágyán már beszélni sem tudott, ezért egy papírlapra írta fel utolsó különös kívánságát: 100 mikrogramm LSD-t szeretett volna kapni. A döntés mögött nem pillanatnyi kétségbeesés állt, hanem…

06:36 Ezzel párosítsd a farmert idén nyáron, ha… (Femcafe)

A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.

06:36 A Mobileye rendszerével közelít az önvezetés… (autopro)

A Mobileye szállítja az ADAS rendszert a Stellantis részére a jövő évtől.

06:36 A nőket képviselő szervezetekkel is… (444.hu)

Július végén tartanak minisztériumi kerekasztal-megbeszélést, aminek témája a szívhangrendelet és az életkezdettel kapcsolatos etikai döntéshozatal.

06:24 Magyar Péter nem, de más feljelentést tett,… (444.hu)

Becsületsértési ügy lehet a köpködésből.

06:24 Körömrágós nap, jönnek a felvételi… (Infostart)

Van, aki örömében, van, aki bánatában fog sírni, érzelmes Pont Ott Parti lesz idén is.

06:18 A Fidesz új frakcióvezetője különös… (ATV)

Bóka megkezdte frakcióvezetői munkáját, az NKA-ügyre és a legfőbb ügyész lemondására is reagált.

06:12 Titokban 35 éves koncessziót kapott Garancsi… (Menedzsment Fórum)

Az engedélyt a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága adta ki, amelynek élén még Orbán Viktor által javasolt elnök áll.

05:48 Ezzel vége: többen is kiléptek, megszűnt a… (ATV)

Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Kiss László jelentette be, hogy megszűnt a Fidesz frakciója a kerületben.

05:36 Még öt hétig rendőrök lepik el Budapestet (Infostart)

A felénél jár a közlekedésbiztonsági akció.

06:24 Sokkoló döntést hozott Donald Trump: brutális… (Blikk)

Az amerikai elnök lépése a teljes piacot átalakíthatja.

06:12 Amennyire gát most a német-magyar gazdasági… (Infostart)

Köhög Európa gazdasági motorja: mit jelent ez Magyarország számára? Ezzel a címmel készített elemzést az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője beszélt a…

06:00 Az Egyesült Államok zsinórban 12. napja… (Telex)

Irán és az Egyesült Államok áprilisban tűzszünetet kötöttek, de a harcok nemrég újrakezdődtek.

05:30 Atomenergetikai együttműködésről állapodott… (Telex)

Bár a megállapodás szövegét nem hozták nyilvánosságra, de sajtóhírek szerint a megállapodás lehetővé teheti Szaúd-Arábiának, hogy a jövőben uránt dúsítson.

03:48 100 éves hajóroncs került elő az apadó… (ATV)

Nem mindennapi látványt és komoly veszélyeket is felszínre hozott a Duna rendkívül alacsony vízállása Kelet-Horvátországban: Kiskőszeg (Batina) közelében egy második világháborús légibombára,…

00:36 Zelenszkij alulmaradt menesztett… (Telex)

A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg főparancsnokától és a vezérkari főnöktől is, éppen úgy, ahogyan azt Mihajlo…

00:32 Németországban már nem csak bűnelkövető… (Telex)

Több kritika is érte Németországot, amiért együttműködnek a tálibokkal, de a kancellár elutasítja ezeket.

06:36 Magyar kardiológus mentette meg egy utas… (EgészségKalauz)

A gépnek Marseille-ben kellett kényszerleszállást végrehajtani.

06:36 LSD-t kért a halálos ágyán a 20. század egyik… (Hamu és Gyémánt)

A halálos ágyán már beszélni sem tudott, ezért egy papírlapra írta fel utolsó különös kívánságát: 100 mikrogramm LSD-t szeretett volna kapni. A döntés mögött nem pillanatnyi kétségbeesés állt, hanem…

06:36 Ezzel párosítsd a farmert idén nyáron, ha… (Femcafe)

A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.

06:36 Egész napos programokkal ünnepel a Hungarospa (AQUA)

A jeles alkalomból július 25-én napközbeni programokkal, este pedig különleges éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket a hajdúszoboszlói Hingarosp fürdőben. A hajdúszoboszlói termálvíz története 1925…

06:24 Apák a nyári szünetben magányos… (InStyle Men)

Már egy ideje tart a vakáció, ami a gyerekeknek a táblára írva maga a megváltás, nekünk, szülőknek pedig igazi visszaszámlálás a nyári struktúra és logisztika világába. Háromgyermekes édesapaként…

06:24 Mi történik, ha minden nap eszünk mézet? A… (Éva Magazin)

A méz sokak számára az egészségesebb édesítőszerek közé tartozik, de valóban jó ötlet-e minden nap fogyasztani? Megnéztük, mit tud a méz tápanyagokban, milyen előnyei lehetnek, és hogyan illeszthető…

06:18 Ezt hozza 2026. július 23. a numerológia… (Bien)

2026. július 23. a stabilitás és a belső biztonság napja. Nézd meg, mit üzen számodra a 4-es szám energiája, és hogyan találhatsz vissza a saját nyugalmadhoz!

06:36 Bud Spencer filmek kapcsán adott ki fontos… (Médiapiac)

A humor és a pofonokba csomagolt igazságosztás utánozhatatlan mestere ismét szolgálatba áll. Július 30-tól csütörtök esténként 21 órától a Duna műsorán látható Bud Spencer legendás Piedone-sorozata,…

06:24 Ennyi négyévszakos gumi kapott nagyon jó vagy… (Haszon.hu)

A négyévszakos gumi sok sofőr számára csábító kompromisszum. Nem kell tavasszal és ősszel gumishoz járni, nincs szükség két külön szettre, és az év nagy részében kényelmes megoldást kínál. Szakértők…

06:24 Új törvényjavaslat: az áfa és az uniós vámjog… (Adózóna)

A T/387. számon, "A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények…

06:18 Nincs az az energia, amivel az adatközpontok… (ICT Global)

Az adatközpontok 2035-re az Egyesült Államok teljes villamosenergia-termelésének ötödét használhatják fel derül ki a BloombergNEF új jelentéséből.

06:18 Vetier Márta a WWF Magyarország új igazgatója (Helló Sajtó!)

Vetier Márta személyében olyan szakember érkezik a WWF Magyarország élére, aki több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelem területén. Doktori fokozatát környezetpolitikából…

06:18 A kecskék imádnak öklelni vajon… (Magyar Mezőgazdaság)

A kecskék idejük jelentős részét azzal töltik, hogy fejükkel különböző tárgyakat, vagy épp egymást öklelik. Egy ilyen párbaj megnyerése jelzi a csorda többi tagjának, hogy ki a domináns egyed.

06:18 Alfa és Z generáció a munka világában:… (HR Portál)

A Z és hamarosan az Alfa generáció tagjai is egyre nagyobb számban jelennek meg a munka világában. Az ő gondolkodásmódjuk, digitális tapasztalataik és elvárásaik új kihívások elé állítják a…

06:36 Most érdemes kémlelni az eget (Infostart)

Július utolsó éjszakáján egyszerre két meteorrajban is gyönyörködhetünk. Érkeznek a Déli Delta Aquaridák gyorsabb meteorjai és az Alfa Capricornidák lassabb, de időnként látványos tűzgömböket is…

05:12 A Samsung végre értelmet adott az okosóráinak (Telex)

A Watch Ultra 2 extrém sportolóknak lehet hasznos, rágyúrt a terepfutásra és a búvárkodásra. Igazán nagy fejlesztések most az egészségkövető appban történtek, így a Samsung most már fel tudja venni a…

00:16 Pócs Jánosnak ajánljuk: nemsokára érkezik a… (Telex)

Igaz, Magyarországra belátható időn belül még nem. A cég a dizájnra és a kényelemre helyezte a hangsúlyt, a beépített kijelzőt kihagyta, és elég erős üzemidőt ígér intenzív használat mellett is.

00:12 Ha valaha kiadnék egymillió forintot egy… (Telex)

A Galaxy Z Fold8 Ultra legbikább verziójáért ennyit kell fizetni, de cserébe tényleg csúcskategóriás mobilt kapunk. Kipróbáltuk pár héttel a megjelenés előtt.

00:12 Trump 100 százalékos vámot vetett ki az… (Telex)

De két évig még marad a 0 százalékos vám az Egyesült Államokba behozott generikus gyógyszereknél.

00:12 Magyarok segítségével bukkantak rá egy… (Infostart)

Egy kínai-magyar kutatás keretében, kontinenseken átívelő rádiótávcső-hálózatok archív adatai alapján bizonyították egy rejtőzködő fekete lyuk jelenlétét egy három galaxis ütközéséből születő…

16:12 A természetvédelmi törvények sokszor nem az… (PlanetZ)

Egy új kutatás szerint a természetvédelmi törvények többsége a fajok fennmaradására koncentrál, miközben kevés figyelmet fordít az egyes állatok jólétére.A kutatók szerint a jövő természetvédelmének…

06:36 A Mobileye rendszerével közelít az önvezetés… (autopro)

A Mobileye szállítja az ADAS rendszert a Stellantis részére a jövő évtől.

06:18 Érkeznek Európába is a CATL nátriumion-… (Villanyautósok)

2 GWh-s üzletet kötött a CATL Európában.

06:12 Generációk ismerték őket, ma már alig látni… (Drive)

Miközben folyamatosan nő az autók száma a magyar utakon, néhány egykor népszerű márka lassan eltűnik a forgalomból. A KSH adatai szerint három korábbi kedvencből is évről évre kevesebb közlekedik az…

06:12 Ennyi volt Mick Schumacher számára az… (Racing)

Az IndyCar történetének első charter-adásvétele nehéz helyzetbe hozhatja a 27 esztendős újoncot, de a jelek szerint azért egyáltalán nincs minden veszve.

06:12 Magyar Nagydíj Nevet kapnak a hungaroringi… (Autószektor)

A július 24. és 26. közötti, mogyoródi versenyhétvégét felvezető budapesti sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte, a tavalyihoz hasonlóan idén is sok szurkolói aktivitással készülnek a fővárosban…

04:42 Régóta rejtőző maradványok kerültek elő az… (Drive)

A rendkívül alacsony vízállás időnként olyan rég elfeledett tárgyakat és építményeket tesz láthatóvá, amelyek máskor a folyók mélyén rejtőznek. A Duna horvátországi szakaszán egy második világháborús…

04:30 Növekszik és egyre többet is ér a fizikai… (autopro)

Jelentősebb mértékben nőtt a második negyedévben a fizikai dolgozók bére.

04:00 Orsi a gyerekével sétált, amikor egy őrült… (Femcafe)

A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.

04:18 Mai horoszkóp július 23.: veszélyes csapdát… (Promotions)

Mai horoszkóp és részletes asztrológiai áttekintés a csillagjegyeknek.

05:12 Szakmunkás minimálbér 2026: ennyi a garantált… (Hóvége)

A szakmunkás minimálbér 2026-ban bruttó 373 200 forint, de nem minden dolgozónak jár automatikusan.

04:18 160 milliárd forint tűnt el a magyar… (ESGsummit)

Sokan úgy gondolnak az aszályra, mint a gazdák problémájára. Pedig amikor egy nyár alatt százmilliárdok tűnnek el a földeken, annak hatása előbb-utóbb minden háztartásban megjelenik. A boltok polcain,…

04:18 Ennyit kereshetett egy magyar sportigazgató … (HR Portál)

Egy kúriai munkaügyi döntésben szereplő, nettó 8000 eurós sportigazgatói alapbér újra napirendre emelte a profi sport finanszírozásának kérdését. A Vidéki Prókátor néven ismert Fülöp Botond ügyvéd…

05:48 Augusztusi pénzeső: 3 csillagjegy életébe… (FreeMix)

Augusztus 1-től 3 csillagjegy életében mindent elsöpör a gazdagság. Hatalmas pénzügyi fordulatot tapasztalnak meg. Az év legforróbb hónapja nemcsak a hőmérsékletet emeli meg, hanem 3…

05:00 A foci-vb óta megőrülnek az emberek ezért az… (Roadster)

Elrabolták a szíveket.

04:48 Letaglózó előrejelzés, 46 fokot mutat a… (ATV)

A melegedést illetően egy irányba mutatnak a modellek, már csak a mértéke kérdéses Magyarországon.

05:00 Karácsony óta él a Heim Pál kórházban egy… (Blikk)

Egy aprócska szobában él a Heim Pál gyermekkórházban az a 6 éves kisfiú, aki már karácsony óta lakik az intézményben pusztán azért, mert nincs hová mennie. A gyereket azért nem engedik vissza a…

04:18 Ügyvezetőváltás után derültek ki a… (ATV)

Tárgyi bizonyítékokat is lefoglalt a NAV, egy 2020-as ügyvezetőváltás során merült fel a gyanú, a nyomozás azonban hosszú időn át nem jutott érdemi szakaszba.

05:48 Ezzel vége: többen is kiléptek, megszűnt a… (ATV)

Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Kiss László jelentette be, hogy megszűnt a Fidesz frakciója a kerületben.

04:54 Egy rossz mozdulat, és robban a tűzgömb a… (Infostart)

A katasztrófavédelem az egyik legrosszabb konyhai baleset körülményeiről és megelőzési módjáról számolt be.

05:36 Még öt hétig rendőrök lepik el Budapestet (Infostart)

A felénél jár a közlekedésbiztonsági akció.

05:18 A Balaton alacsony vízállása sem fedi fel… (Infostart)

A Balaton mélye ma is számos repülőroncsot rejthet, ám ezek pontos felkutatásához korszerű műszeres vizsgálatokra lenne szükség.

03:48 100 éves hajóroncs került elő az apadó… (ATV)

Nem mindennapi látványt és komoly veszélyeket is felszínre hozott a Duna rendkívül alacsony vízállása Kelet-Horvátországban: Kiskőszeg (Batina) közelében egy második világháborús légibombára,…

06:24 Sokkoló döntést hozott Donald Trump: brutális… (Blikk)

Az amerikai elnök lépése a teljes piacot átalakíthatja.

06:00 Az Egyesült Államok zsinórban 12. napja… (Telex)

Irán és az Egyesült Államok áprilisban tűzszünetet kötöttek, de a harcok nemrég újrakezdődtek.

05:30 Atomenergetikai együttműködésről állapodott… (Telex)

Bár a megállapodás szövegét nem hozták nyilvánosságra, de sajtóhírek szerint a megállapodás lehetővé teheti Szaúd-Arábiának, hogy a jövőben uránt dúsítson.

06:12 Amennyire gát most a német-magyar gazdasági… (Infostart)

Köhög Európa gazdasági motorja: mit jelent ez Magyarország számára? Ezzel a címmel készített elemzést az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Erdélyi Dóra, az Oeconomus senior elemzője beszélt a…

04:00 Orsi a gyerekével sétált, amikor egy őrült… (Femcafe)

A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.

04:18 Mai horoszkóp július 23.: veszélyes csapdát… (Promotions)

Mai horoszkóp és részletes asztrológiai áttekintés a csillagjegyeknek.

05:12 Szakmunkás minimálbér 2026: ennyi a garantált… (Hóvége)

A szakmunkás minimálbér 2026-ban bruttó 373 200 forint, de nem minden dolgozónak jár automatikusan.

05:00 A foci-vb óta megőrülnek az emberek ezért az… (Roadster)

Elrabolták a szíveket.

04:12 Napi horoszkóp július 23.: a Bakok a… (Joy)

A mai nap is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a csütörtöki horoszkópra!

05:18 Így alakul a csütörtöki időjárás: a hűvös… (Promotions)

Egészen viharos csütörtöki nap elé nézünk: egy érkező hidegfront miatt az egész országra sárga riasztást adtak ki. Részletek a cikkben!

05:54 6 elegáns parfüm, amire a francia nők is… (in.hu)

A francia nők stílusát világszerte a természetes elegancia, az időtálló darabok és a kifinomult egyszerűség jellemzi. Nem véletlen, hogy ugyanez a szemlélet az illatok terén is megjelenik: sokan nem…

04:18 160 milliárd forint tűnt el a magyar… (ESGsummit)

Sokan úgy gondolnak az aszályra, mint a gazdák problémájára. Pedig amikor egy nyár alatt százmilliárdok tűnnek el a földeken, annak hatása előbb-utóbb minden háztartásban megjelenik. A boltok polcain,…

04:18 Ennyit kereshetett egy magyar sportigazgató … (HR Portál)

Egy kúriai munkaügyi döntésben szereplő, nettó 8000 eurós sportigazgatói alapbér újra napirendre emelte a profi sport finanszírozásának kérdését. A Vidéki Prókátor néven ismert Fülöp Botond ügyvéd…

05:00 Miért sárgulnak el a kis uborkakezdemények? (Agrofórum)

Miért sárgulnak el a kis uborkák az uborka szárán? Rengeteg mini uborka van rajta, 1-2 cm-es méretűek, és elkezdtek elsárgulni. Hogyan tudom megállítani? Így nem tudok róla szüretelni semmit. A…

04:48 Kézzelfogható közelségben a légi taxi Itt… (newtechnology.hu)

Az Egyesült Arab Emírségek Általános Polgári Légiközlekedési Hatósága kiadta a műszaki tervezési engedélyt az ország első kereskedelmi vertiportjára, amely teljes körűen képes függőleges fel- és…

03:48 A konfliktus középpontjába kerül az egyik… (Karrier Trend)

A Rák minden oldalról támogatást kap, a Halak ma kemény ellenállásba ütközhet! Karrier horoszkóp: 2026.07.23. Kos Ne feledd, hogy nem kell mindig mindent a szabályok szerint csinálnod. Néha a legjobb…

06:00 Érdemes-e naponta belépni a mobilbankba? (Biztos Döntés)

Bizonyára sokan úgy vannak vele, hogy csak akkor érdemes belépni a banki mobilapplikációba, ha valamilyen pénzt kell utalnunk, esetleg be kell állítani valamit. Pedig érdemes lehet belépni akkor is,…

05:00 Meglepő fordulat: mégis átveheti az állam… (Telex)

Bár Magyar Péter azt mondta, hogy nem veszik át Balásy Gyula vállalatait, most mégis átvilágítják a cégeket, és kedvező eredmény esetén vagyonuk az államhoz kerülhet.

05:12 A Samsung végre értelmet adott az okosóráinak (Telex)

A Watch Ultra 2 extrém sportolóknak lehet hasznos, rágyúrt a terepfutásra és a búvárkodásra. Igazán nagy fejlesztések most az egészségkövető appban történtek, így a Samsung most már fel tudja venni a…

06:36 Most érdemes kémlelni az eget (Infostart)

Július utolsó éjszakáján egyszerre két meteorrajban is gyönyörködhetünk. Érkeznek a Déli Delta Aquaridák gyorsabb meteorjai és az Alfa Capricornidák lassabb, de időnként látványos tűzgömböket is…

04:30 Növekszik és egyre többet is ér a fizikai… (autopro)

Jelentősebb mértékben nőtt a második negyedévben a fizikai dolgozók bére.

04:42 Régóta rejtőző maradványok kerültek elő az… (Drive)

A rendkívül alacsony vízállás időnként olyan rég elfeledett tárgyakat és építményeket tesz láthatóvá, amelyek máskor a folyók mélyén rejtőznek. A Duna horvátországi szakaszán egy második világháborús…

04:18 Súlyos gyártási hiba veszélyezteti Kína… (Villanyautósok)

Felpuffadnak, szivárognak, sőt, meg is repedhetnek a GAC Aion S-be szerelt CALB gyártmányú cellák.

06:12 Generációk ismerték őket, ma már alig látni… (Drive)

Miközben folyamatosan nő az autók száma a magyar utakon, néhány egykor népszerű márka lassan eltűnik a forgalomból. A KSH adatai szerint három korábbi kedvencből is évről évre kevesebb közlekedik az…

06:18 Érkeznek Európába is a CATL nátriumion-… (Villanyautósok)

2 GWh-s üzletet kötött a CATL Európában.

06:12 Ennyi volt Mick Schumacher számára az… (Racing)

Az IndyCar történetének első charter-adásvétele nehéz helyzetbe hozhatja a 27 esztendős újoncot, de a jelek szerint azért egyáltalán nincs minden veszve.

06:12 Magyar Nagydíj Nevet kapnak a hungaroringi… (Autószektor)

A július 24. és 26. közötti, mogyoródi versenyhétvégét felvezető budapesti sajtótájékoztatón a sportvezető kiemelte, a tavalyihoz hasonlóan idén is sok szurkolói aktivitással készülnek a fővárosban…

Google OK Google Mail FreeMail : ingyenes e-mail index origo Sztaki szótár TotalCar Portfolio.hu Ötöslottó nyeroszámok Ügyfélkapu, Magyarország.hu Nok Lapja Café
Autó-Motor Állás Apró Biztosítás Bulvár Egészség
Erotika Étel/Ital Fotó Gazdaság Gyerek Hírek
Ingatlan Internet Játék Közlekedés Közösség Női témák
Oktatás Szórakozás Telefon Utazás Vicc Zene

További kategóriák »»»

Ajánló

Ajánló

Ajánló

Submit Your Site Directory

Nyárigumi, abroncs, felni

Gyorshitel, lízing, kölcsön